Kezdőlap RECEPTEK BEFŐTTEK 3 rendhagyó uborka eltevési módszer, amit gyorsan ments el magadnak már most!

3 rendhagyó uborka eltevési módszer, amit gyorsan ments el magadnak már most!

MEGOSZTÁS

A rutinos háziasszonyoknak általában rég megvan már a saját uborkaeltevési receptjük. Azonban, ha még csak most kezded az eltevéseket, ismerkedj meg ezekkel a receptekkel. Válassz egyet az alábbi 3 különleges, de egyszerűen kivitelezhető receptből.

1.Uborka a saját levében

Hozzávalók:

  • egy pár darab uborka egészben
  • 1 kg lereszelt uborka
  • 2 evőkanál só
  • kapor ágak
  • fokhagyma
  • tormalevél

Elkészítés:

Egy 3 literes befőttesüveg aljára tegyünk néhány tormalevelet, és kaporágat, majd egy maréknyi megreszelt uborkát. Erre tegyünk egy pár jól megmosott egész uborkát, majd ezután megint egy réteg reszelt uborka következik. Tegyünk rá fokhagymát, és addig ismételjük ezt a rétegezést, míg megtelik az üveg.

A legvégén szórjuk meg sóval, öntsük rá a reszelt uborka után fennmaradt levet, és helyezzünk rá egy tormalevelet. Akár úgy is tehetjük, hogy lereszeljük az uborkát egy edénybe, majd az összes hozzávalóval elkeverjük, és ez egész uborkákat is hozzákeverjük.

Ezután mehet az egész a befőttesüvegbe. Ha nincsen tormalevelünk, akkor mustármaggal szórjuk meg a tetejét, hogy elkerüljük a penészedést. A legvégén egy tiszta műanyag tetővel zárjuk le az üveget. Pincében akár 1,5-2 évig is eláll így az uborka, és nagyon ropogós marad.

2.Uborkasaláta télire

Hozzávalók:

  • 5 kg friss uborka
  • 1 kg hagyma
  • 300 gramm friss kapor
  • 100 ml 9%-os ecet
  • 5 evőkanál cukor
  • 2 evőkanál só
  • szemes bors

Elkészítés:

Mossuk meg jól az uborkát, és hagyjuk 1 órán keresztül tiszta vízben ázni. Vágjuk karikákra az uborkákat. Tisztítsuk meg, és mossuk meg a hagymát, majd vágjuk karikára. Tegyük a hagymát, és az uborkát is egy nagy tálba, sózzuk meg, és hagyjuk állni fél órán keresztül. Közben mossuk meg a kaprot, és vágjuk apróra. Adjuk hozzá az uborkához, és a hagymához, majd keverjük jól össze. Tegyük oda kis lángon főni, majd kevergessük meg időközönként.

Amikor az uborkák kissé színt váltottak, akkor vegyük le a tűzről, és tegyük befőttesüvegekbe. Egészen a tetejéig töltsük meg az üvegeket, hogy a keletkezett lé mind ellepje az uborkákat. Légmentesen fedjük le az üvegeket, fordítsuk fejjel lefelé, és borítsuk be egy vastag pokróccal. Ebből a mennyiségből 6 darab 1 literes befőttesüveg uborkánk lesz.

3. Ízletes uborka nejlonban

  • 1 kg uborka (megmosva, és szárazra törölve)
  • 5-7 cikk fokhagyma
  • 2 teáskanál só
  • 1 csokor kapor

Elkészítés:

Vágjuk be az uborkák végeit, és egy kicsit szurkáljuk meg villával, vagy fogpiszkálóval. Tisztítsuk meg a fokhagymákat, és zúzzuk szét. Tegyük az uborkákat nejlonba, a legjobb, ha két zacskót teszünk egymásba, és így használjuk.

Adjuk hozzá a fokhagymát, az apróra vágott kaprot, és a sót. Kössük be a nejlont, és rázzuk össze alaposan legalább 5 percig. Ezután töltsünk 300 ml vizet a zacskóba. Kössük be ismét jól a zacskót, majd 2-3 órára tegyük a hűtőszekrénybe, és készen is vagyunk.

tudasfaja.com

loading...