Kezdőlap EGÉSZSÉG Ez az egyetlen dolog, amit soha ne kérj az étteremben a pincértől!

Ez az egyetlen dolog, amit soha ne kérj az étteremben a pincértől!

Hirdetés

Ha elmész egy étterembe, akkor a fogás megrendelése után a pincér szinte kötelező módon felteszi a kérdést: “valamilyen innivalót hozhatok?”

 

Hirdetés

Természetesen, azonban egy dolgot abszolút nem ajánlott kérned, ez pedig nem más, mint a citromos víz.

 

Az otthon elkészíthető, friss citromléből és langyos meleg vízből álló ital, ha reggel, ébredés után kortyolod el, akkor nagyon egészséges tud lenni, beindítja az emésztést, méregteleníti a szervezetet, és tápanyagokkal látja el a sejteket, így biztosítva plusz energiát.

 

Viszont vigyázni kell azzal, ha egy étteremben kérsz citromos vizet, hiszen egy 2007-ban végzett kutatás szerint, amely a Journal of Environmental Health szaklapban jelent meg, 21 étteremből a 76 darab megvizsgált citromkarika közül 70 százaléka tele volt különböző betegségeket okozó kórokozókkal, mikrobákkal, többek között E.coli baktériummal is.

Sőt, volt olyan étterem is, ahol a citromkarikákon emberi ürüléket, és vizeletet is találtak.

Mindez azért fordulhatott elő, mert az éttermi dolgozók nem tettek eleget a higiéniai kötelességeiknek, így nem viseltek kesztyűt, miközben felvágták, majd a pohárra helyezték a citromkarikákat.

Szóval, legközelebb csak óvatosan a citromos üdítővel!

tudasfaja.com

Hirdetés