Címke egészség

Ebben a pillanatban jött a hír Fenyő Miklós állapotáról

Aggodalom és remény egyszerre kíséri napok óta Fenyő Miklós állapotát. A Hungária együttes legendás frontemberéről múlt vasárnap derült ki, hogy tüdőgyulladással kórházban kezelik, azóta pedig hosszú ideig nem érkezett hivatalos információ a hogylétéről. Most azonban megtört a csend, és olyan…

Amiről szinte senki nem tud – az egyik gyógyír, a másik méreg! SOHA ne keverd össze ezt a két növényt

Az utóbbi években egyre többen fordulnak a természet ajándékai felé, hogy étkezésüket különlegesebbé tegyék.   Azonban nem árt óvatosnak lenni, különösen a napokban virágzó zamatos turbolya betakarításakor, mivel ez a kedvelt salátanövény könnyen összetéveszthető a halálosan mérgező foltos bürokkal. Távolról…

11 korai jele annak, hogy rákos vagy

A rákkutatók világszerte, ha sok mindenben nem is, egyben biztosan megegyeznek: a rák gyógyításának legfontosabb tényezője a korai felismerés, mely alapvetően meghatározza a beteg életkilátásait. Éppen ezért felbecsülhetetlenül fontos, hogy odafigyeljünk testünk jelzéseire és időben felismerjük a változásokat.    …