Kezdőlap EGÉSZSÉG Ha te is szoktál nyitott szájjal aludni, akkor erről mindenképp tudnod kell!

Ha te is szoktál nyitott szájjal aludni, akkor erről mindenképp tudnod kell!

Sokkal nagyobb veszélyben vannak azoknak a fogai, akik nyitott szájjal alszanak, mert megváltozik a száj nyálkahártyájának savassága, ráadásul a nyitott szájjal alvás egyéb problémák, például a kellemetlen szájszag rizikóját is növelik.

A nyitott szájjal való alvás veszélyesebb, mint gondolnánk! Miért?

Nagyobb az esélye a fogszuvasodás és a fogínygyulladás kialakulásának, ha éjszakánként nem csukott szájjal alszunk, hanem ahelyett, hogy az orrunkon vennénk a levegőt, inkább tátott szájon keresztül lélegezünk.

Az ok egyszerű: a nyál funkciója egyebek mellett az, hogy megakadályozza a szájüregben lévő baktériumok szaporodását, amelyek savas környezetet teremtenek, ami egy idő után a fogzománc elvékonyodását, később pedig a fog szuvasodását eredményezi.

Ha nyitott szájjal alszunk, akkor a levegővétel hatására a szájüreg kiszárad, nem lesz elég nyál, ami megakadályozhatja az elsavasodást.

A fogorvosok többsége ma már rákérdez azokra a páciensekre, akik gyakran keresik fel őket azért, mert itt-ott megint lyuk keletkezett a fogaikon, hogy tudakolják meg párjuktól, házastársuktól, hogy éjszaka nyitott szájjal alszanak-e, és figyeljék meg, hogy reggel kiszáradt szájjal ébrednek-e fel.

Normális esetben a szájüregben a pH-szint semleges érték, azaz a 7,7-es határérték körül kellene legyen, de megfigyelték, hogy akik nyitott szájjal alszanak, a szájüregük pH-szintje 6,6 körül mozog, ami enyhén savas hatású, de az éjszaka során erősen, akár 3,6-os pH-szintre is süllyedhet a savasság szint a szájüregben. Ez az érték már kellően káros, és könnyen roncsolhatja a fogzománcot. Ugyanez a káros hatás érvényesül, ha gyakran fogyasztunk szénsavas, édes üdítőket. Főként a férfiak hajlamosak a nyitott szájjal való alvásra. Az erősebbik nem harmadát érinti ez a probléma, a nők ötöde alszik nyitott szájjal.

loading...