Kezdőlap AKTUÁLIS Figyelmeztet a WHO – Újabb mutáns vírus érkezik, van ok az aggodalomra

Figyelmeztet a WHO – Újabb mutáns vírus érkezik, van ok az aggodalomra

Hirdetés

Túl korai még, hogy az országok győzelmet hirdessenek a Covid-19 fölött, illetve felhagyjanak a vírus terjedésének megakadályozására irányuló erőfeszítéseikkel – figyelmeztetett kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.

“Korai még bármely ország számára, hogy megadja magát, vagy győzelmet hirdessen” – jelentette ki sajtótájékoztatóján Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, aki aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a világ országainak többségében emelkedik a vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeiben elhunytak száma.
Tedrosz óvatosságot szorgalmazott, miközben egyes országok a járvány előtti élethez terveznek visszatérni.



Hirdetés
Dánia kedden tette meg ezt a lépést, a fertőzöttek újabb rekordja ellenére, bízva a magas átoltottságban és az omikron variáns okozta betegség kevésbé súlyos formájában.
Michael Ryan, a WHO veszélyhelyzeti igazgatója a sajtótájékoztatón kifejezte amiatti félelmét, hogyegyes országok politikai nyomásra utánozni akarják a korlátozó intézkedéseket enyhítő kormányokat,anélkül, hogy figyelembe vennék a saját helyzetüket és az átoltottságot.
A Covid-19-világjárvány kezelésével megbízott WHO-vezető, Maria Van Kerkhove szintén óvott a korlátozó intézkedések gyors feloldásától.



“Óvatosságra szólítunk fel, mert sok ország még nem érte el az omikron csúcsát, sok országban pedig alacsony az átoltottság” – mondta. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz pedig emlékeztetett arra, hogy a vírus további terjedése újabb halálesetekhez vezet. Van Kerkhove hozzátette: a vírus nagyon“dinamikus és még sokat kell megtudni róla”.

Legutóbb Dánia és Ausztria a múlt héten enyhített a korlátozásokon, korábban Nagy-Britannia, Írország, és Hollandia tett így, pedig Európa más országaiban újabb járványhullámokra és rekordokra számítanak.

Azóta, hogy pontosan tíz hete először azonosították a SARS-CoV-2 nevű vírus omikron variánsát, közel 90 millió fertőzöttet jelentettek a WHO-nak.

“Aggaszt bennünket az a tény, hogy egyes országokban az a nézet alakult ki, hogy miután van védőoltás, az omikron nagyon fertőző és kevésbé veszélyes,nem lehet megakadályozni a terjedését. Ennél semmi sem állhat távolabb a valóságtól” – hangsúlyozta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz.



A főigazgató szerint ez a vírus veszélyes, amit nem győz ismételni az omikron megjelenése óta.

“Egyetlen országtól sem kérjük a karantén újbóli bevezetését. Felszólítunk azonban minden országot, hogy védje meg a lakosságát minden rendelkezésre álló eszközzel, és nem csak a védőoltásokkal” – tette hozzá.

Figyelmeztetve, hogy a vírus tovább változhat, mutálódhat, felszólította az országokat, hogy folytassák a szűrést, a vírus megfigyelését és szekvenálását. “Nem tudunk a vírus ellen védekezni, ha nem tudjuk, hogyan viselkedik” – szögezte le a főigazgató. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz úgy vélte: ha a vírus fejlődik, a vakcinákat is fejleszteni kell.

Hirdetés