Kezdőlap AKTUÁLIS Megszólalt a szemtanú: nekifutásból a metró elé ugrott a 16 éves lány

Megszólalt a szemtanú: nekifutásból a metró elé ugrott a 16 éves lány

Hirdetés

A tragikus esetet a metró kamerái is rögzítették, így nem kérdés többé: szándékosan vetette magát a jármű elé a tinédzser.

 

Hirdetés

Tegnap estefelé halálos baleset történt a Széll Kálmán téri metrómegállóban, amely miatt késő estig nem is járt az érintett szakaszon szerelvény, pótlóbuszok közlekedtek helyettük.

Bár a tragikus esetről szóló hírek először arról számoltak be, hogy egy 14 éves lány ugrott a sínek közé, lapunk megkeresésére a Budapesti Rendőr-Főkapitányság sajtóosztálya nem sokkal később elmondta, valójában egy 16 éves lány az áldozat, aki esett, nem pedig ugrott a metró elé és azonnal életét veszítette.

A rendőrség továbbá közölte, hogy a bűncselekmény gyanúját kizárták, így nyomozást nem sem indítanak az ügyben. A Ripost azonban a mai nap folyamán nyilvánosságra hozta egy szemtanú beszámolóját, aki azt állítja, közvetlen közelről látta az esetet, véleménye szerint pedig kétség sem férhet ahhoz, hogy öngyilkosság történt.

(A legfrissebb hírek itt)



– Sajnos pont mellette álltam. Vártuk a metrót. Letette a hátizsákját és közelebb ment az árokhoz, de a biztonsági sávra nem ment rá. Hallgatta, hogy milyen közel van a metró. Azután visszajött a hátizsákjához, de nem vette fel. Egyszer csak mikor a metró már ott volt nekifutásból az árokba ugrott. Nagy csattanás volt. Borzasztó látvány volt. Nem tudtuk, hogy mire készül. Most is a hatása alatt vagyunk” – nyilatkozta a szemtanú.

 Mivel a metró egész területe kamerákkal van felszerelve, így a tragikus pillanat is felvételre került. Ezek alapján biztosan ki lehet zárni az idegenkezűséget, azt azonban továbbra sem tudni, mi vezetett a 16 éves lány végzetes döntéséhez.

Hirdetés