Kezdőlap NŐ ÉS FÉRFI INTIMITÁS Az anyuka látva, hogy bánik exe barátnője a gyerekével, nem tudott csendben...

Az anyuka látva, hogy bánik exe barátnője a gyerekével, nem tudott csendben maradni. Nyílt levelet írt neki.

Hirdetés

Szakítások, válások, sosem egyszerű ügyek. Bármilyen okból kifolyólag is történjen meg, mindig megrázó az egész család számára. Utána pedig következik az újabb megpróbáltatás, az új pár megjelenése és integrálódása – vagy legalábbis próbálkozása – a családba.

Amikor két felnőtt különválik, gyakori, hogy az ‘új szerető’ kellemetlen fogadtatásban részesül. Ez persze nem csak az adott személynek, de az egész családnak megkeserítheti az életét, amely alól a gyermekek sem kivételek.

Hirdetés

Szerencsére pozitív példákról is hallhatunk a világban, amely annak a bizonysága, hogy a szeretet igenis győzedelmeskedik. Az egyik legszebb dolog, ha két ember az elválásuk után nem csak jóban maradnak egymással, de a másik új kedvesével is baráti kapcsolatot ápolnak.

Audrey Loving és Corey Henry 18 éves korukban ismerkedtek meg és el is jegyezték egymást, mielőtt kislányuk, a most 7 éves Riley megszületett.

Sajnos a távolság miatti a nyűglődés és a személyiség béli különbségek okán a pár felbontotta az eljegyzést és szakított egymással. Audrey teljes felügyeleti jogot kapott, ám Corey továbbra is aktív részese a lánya életének.

Az új barátnő

Amikor Corey találkozott egy lánnyal és elkezdtek randevúzni, úgy gondolta, hogy a dolog érzékenyen fogja érinteni volt párját, gyermeke édesanyját, ám Audrey viselkedésével nagyon lenyűgözte őt.

Audrey úgy gondolta, hogy Riley-nak is jó példát kell mutatnia és elmagyarázta neki, hogy tisztelni és szeretni kell az új családtagot, Corey kedvesét. Mivel Audrey maga is egy felbomlott családban nőtt fel, így jól tudja, hogy mennyire megkeserítheti egy gyermek életét, ha az anya és a mostoha között ellenségeskedés van.

Riley az anyukája példájának köszönhetően nagyszerű kapcsolatot alakított ki az édesapja, Corey új barátnőjével.

Audrey egy Facebook posztban osztotta meg, mennyire hálás, hogy a kislánya előtt ilyen második anya példa áll.

A bejegyzés így szól:

“Ő a lányom édesapjának barátnője. A legkedvesebb teremtés, akit ismerek. Nagyon hálás vagyok neki, mert amikor találkozik a lányom apukájával, akkor megeteti, gondoskodik róla, ajándékot vesz neki és úgy bánik vele, mintha a sajátja lenne.

Miért viselkednek az anyák ennyire rosszindulatúan és féltékenyen a másik nővel? SENKI nem mondhatja, hogy egyszerű más gyermekét sajátunkként kezelni, szóval, ha valaki próbálkozik, hát ne taszítsd el őt. Semmi szükség a drámára, mert el fog menni és helyette olyan érkezhet, aki egy igazi gonosz mostoha. Igen, léteznek ilyenek. Sokszor találkoztam már velük. 

Egy gyermeknek lehet két anyukája, mivel az én olvasatomban minél több embertől kap szeretetet a lányom, annál boldogabb lesz és én is! Soha nem bánnék úgy vele, mint egy kívülállóval, nagyon hálás vagyok ennek a lánynak.

Hölgyeim, nőjenek fel és azzal törődjenek, hogy jó anyák legyenek. Szeress többet, gyűlölködj kevesebbet.”

Ha tetszett a cikk, kérlek, ne felejtsd el megosztani ismerőseiddel!

tudasfaja.com

Hirdetés