dr rock

dr rock

Most érkezett a szomorú hír Körtvélyessy Zsoltról

Szívműtéten esett át a napokban Körtvélyessy Zsolt, aki jelenleg sajnos még mindig kritikus állapotban van. Az állapota egyelőre nem javult, így továbbra is intenzív kezelést igényel. A színésznek még legalább egy hétig kórházban kell maradnia, ahol jelenleg háromféle antibiotikummal kezelik,…

DÖNTÖTT A KORMÁNY – Itt a hivatalos döntés a nyugdíjakról

Válasz érkezett a kormánytól a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának (Nyuszet) elnökének nyílt levelére. A levélben Juhász László azt írta, a magas infláció miatt a nyugdíjasok elszegényedése gyorsul, ezért egyeztetést kért Orbán Viktortól annak érdekében, hogy elérjék: augusztustól 3 százalékkal emeljék…

Most jött a hír a nyugdíjemelésről, erre senki nem számított

Farkas András nyugdíjszakértő szerint a nyugdíjkorrekciók terén idén a magyar kormány más irányt vehet, eltérve a tavalyi nyári gyakorlattól.   Valószínűleg nem terveznek további nyári nyugdíjemeléseket, és inkább a nyugdíjtörvényben előírt kötelező időpontban, novemberben érkezhet csak a kiegészítő emelés. Ennek…