A következőkben olvasható igaz történetek olvasóktól származnak. Mind azt bizonyítják, hogy az állatok igenis rendelkeznek érzésekkel, mégpedig olyanokkal, amelyek számunkra is nagyon ismerősek.
Legyen szó vadon élő vagy háziállatokról, nem tagadhatjuk, hogy mind érző lelkek, ahogyan mi emberek is.
Érdekes közönség
Az 1980-as évek közepén, én és a jazz-duóm hat hónapos szerződést kötöttünk egy párizsi bárral. Egyik éjszaka hajnali 1 óra körül, amikor a tömeg kezdett oszlani, megjelent egy fiatalember egy kis társával. Választottak egy asztalt a zenekarhoz közel.
A férfi rendelt magának egy koktélt, kis barátjának pedig egy narancslevet. Amikor befejeztük a számot, a kis haver, aki kertész nadrágot és kockás sapkát viselt, letette a narancslevét és lelkesen tapsolt a férfivel. Az egészben az volt a legérdekesebb, hogy a kis barát egy csimpánz volt. – Leigh Weston
Tigris, aki kiérdemli a csíkjait
A macskám, Tigris, utálja, amikor az iPad-emmel vagyok elfoglalva, mert elvonja róla a figyelmemet. Egy éve otthon szerencsétlenül elestem és nagyjából 16 órát töltöttem a földön fekve, mert nem tudtam mozogni és segítséget kérni. Tigris végig mellettem volt, majd egyik pillanatban eltűnt az ágy alatt.
Meglepetésemre elkezdte felém tolni az iPad-emet. Valószínűleg nem tudta, hogy milyen nagy segítség ez, csak annyiban volt biztos, hogy örömet szerezhet vele nekem. Így el tudtam érni a barátaimat, akik segítséget hívtak. -Ray Betteridge
Úriember a városban
Pár éve egy hosszú városnézés után New York-ban egy padon pihentünk meg a gyerekeimmel. “Nézd!”- mondta a fiam és egy közeli szemetesre mutatott. Ekkor láttuk meg a mosómedvét, aki egyáltalán nem törődött velünk, csak az ebédjére koncentrált. Nagy nehezen kikutatott egy szendvicset a hulladékok közül és elégedettem ugrott le vele a fűre, nem messze tőlünk.
Óvatos mozdulatokkal szépen leszedte a műanyag csomagolást a maradékról. Ezután ahelyett, hogy elkezdett volna falatozni, egy közeli, tiszta vizű pocsolyában sikkesen összedörzsölte a mancsait, majd letörölte bajszait és hozzákezdett a lakomához. -Elizabeth Strachan
Határok feszegetése
2011-ben új kutyám lett, Zeke, egy fekete labrador. Mindenki nagyon szerette őt, csak egy gond volt. Zeke túlságosan lelkes volt, amit a két macskám, Kakaó és Latte nem túl jól viselt. Egy nap, amikor Zeke újfent bosszantotta Latte-t, a cica megvárta, hogy elaludjon és az alvóhelye melletti polcon addig mutatványozott, amíg el nem érte, hogy a tetején levő bőröndöt ledobhassa.
Zeke felébredt a zajra és még éppen időben elugrott az útból. Azt hittem véletlen baleset, mindaddig, amíg másodszor is megtörtént. A harmadik próbálkozás után már elraktam Zeke alvóhelyét máshová. Azóta Zeke sem piszkálja Latte-t. -Kathryn Beaton
Tiszteletteljes együttérzés
Egyik téli reggelen felébredve észrevettük, hogy a kecskénk, Clarabelle megellett. Ez volt a második terhessége, ami sajnos szintén halvaszületett gidával végződött. Clarabelle nagy, bánatos szemekkel nézett rám. Ezután döbbenetes dolog történt. Az udvar állatai felvonultak az ól előtt és tiszteletüket tették.
Teljes nyugalom volt az udvarban és a macskánk, Tabita, tőle szokatlan módon megnyalta a gidát és Clarabelle-hez dörgölőzött. Az egész légkör nagyon gyászos volt. Clarabelle-nek nagyjából 2 hétre volt szüksége, hogy túljusson a gyász időszakán, addig sokat sírt és enni sem volt hajlandó. -Tracey Ney
Sertés megérzés
Évekkel ezelőtt volt egy angol szetterünk, aki John névre hallgatott és gyakran szenvedett fájdalmas fülfertőzéstől. Folyamatosan kezeltük és ilyenkor nagyon jól esett neki, ha a fülét dörzsöltük. Egy nap a bátyám házi kedvencként tartott malaca Chloe is megjelent nálunk.
Ahogy leült John mellé, aki a napon pihent, Chloe orrával elkezdte John fülét dörgölni. John jólesően nyöszörgött és Chloe tovább folytatta. Ezután bármikor meglátogatott minket a bátyám a malaccal, John hanyatt vágta magát, Chloe pedig mindig dörgölte a fülét. -Paula Glennie.
Szerelmes madarak
Évekkel ezelőtt egy barátom megmentett egy sérült lány kakadut az egyik út mentén és hazavitte ápolni. Mivel az állatorvosnak amputálnia kellett az egyik szárnyát, a kakadu nem tudott visszatérni a vadonba. Hamarosan egy vad hím kakadu látogatta meg az új otthonában.
A ‘mama’ kakadu hamarosan tojást rakott le, de mivel nem volt képes repülni, ezért az ‘apa’ kakadu a kertben a földre épített neki fészket, hogy lerakhassa tojását. A ‘baba’ kakadu pedig nappal sokat repült az ‘apa’ kakaduval, de estére visszatértek a fészekbe, a család együtt töltötte az idejét és szeretetteljesen üldögéltek egymás mellett. Micsoda odaadás! -Colin Stringer
