Kezdőlap NŐ ÉS FÉRFI 10 szerelem-ölő dolog, ami tönkreteszi a párkapcsolatot

10 szerelem-ölő dolog, ami tönkreteszi a párkapcsolatot

A korábban hitt hét évnél mára már négy évvel hamarabb következik be a párkapcsolatokban a legválságosabb időszak – áll egy brit tanulmányban. Készítői – akiket egy filmstúdió bízott meg a kutakodással – 2 ezer brit felnőtt megkérdezése alapján vonták le következtetéseiket.

A hízás, a “sündisznóállás”, a levágott körmök fürdőszobában felejtése, a horkolás és egyebek hamarabb juttatnak mélypontra egy kapcsolatot a sebes élettempójú XXI. században, mint korábban. A harmonikus kezdeti időszak kevesebb mint felére zsugorodásában főszereplő a hosszabb munkaidő, a pénz miatti aggódás. A megkérdezettek “minősített többsége”, bő kétharmada – 67 százalék – a 3. esztendőt ítélte a legnehezebbnek.

A felmérés összeállította a kapcsolatölő dolgok toplistáját is.

Első a hízás és a testedzés elhagyása, 13 százalék tette az első helyre.
Második a pénz és költekezés körüli vitasorozat, 11 százalék tartja a legfőbb bajnak.
Harmadik helyre került a túl sok vagy ellentétes műszakokban végzett munka, 10 százalékkal.
Negyedik a tisztálkodás elhanyagolása. 9 százalékos kapcsolatölő rátával.
Ötödik helyen a rokonságok vannak: a fő baj, hogy általában a pár kölcsönösen sokallja a másik pereputtyával eltöltendő időt. Ezt is 9 százaléknyian jelölték meg legfőbb “harmónia-halálnemnek”.
A hatodik a romantika hiánya, továbbá a szexé – 8 százalékkal.
Hetedik helyen az iszákosság áll 7 százalékos mutatóval.
Nyolcadik a horkolás és az emiatti korholás, továbbá az “antiszociális alvási szokásvilág” – hogy ezen mit értettek a felmérők, arra nem tért ki a Reuters brit hírügynökség, feltehetően a fogcsikorgatástól kezdve a lámpaégetésig minden benne van – 6 százalékot kapott.
Kilencedik a divatjamúlt öltözködés, a régi ruhák, alsóneműk viselése az elnyűttségig – 4 százalékkal.
A párelidegenedési “top ten” tizedik helyezettjei a fürdőszobai szokások, például levágott körmök, szőrszálak hátrahagyása. Ezt 4 százaléknyian mondták legfőbb gondnak.
loading...