Kezdőlap AKTUÁLIS Szomorú hírrel indul a reggel – A színház maga közölte a borzalmas...

Szomorú hírrel indul a reggel – A színház maga közölte a borzalmas hírt

Hirdetés

Nagyon fontos kollégát, barátot veszítettek el a budapesti Katona József Színház tagjai. Erőss Tamástól búcsúznak, aki a teátrum alapítása óta segíti a munkát színpadmestereként.

 

Hirdetés

“Újabb kollégánktól, barátunktól kell búcsúznunk. Fájdalommal tudatjuk, hogy meghalt Erőss Tamás, aki színházunk alapításától kezdve egészen 2006-os nyugdíjba vonulásáig, azaz 23 éven át, először a Katona, majd a Kamra színpadmestereként dolgozott. Erőt, fáradságot nem kímélve végezte hivatását, figyelő szemét mindig rajta tartva a Katona műszaki munkatársain.

Csak akkor ment nyugdíjba, amikor már biztosítottnak látta munkakörében a következő generációt.



2002-ben Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkeresztet vehetett át, ő volt az első állami kitüntetésben részesülő színházi műszaki dolgozó. Emlékét szeretettel őrizzük” – búcsúzott színháza a szeretett kollégától.

Hirdetés