Kezdőlap AKTUÁLIS Szomorú hír jött Kovács Katiról

Szomorú hír jött Kovács Katiról

Hirdetés

Kovács Kati is elkapta tavaly a koronavírust, amit – hála a négy oltásának – hamar leküzdött, s csak egyetlen napig érezte magát kicsit rosszul. Az utóhatását viszont máig tapasztalja: azóta sem érzi az ízeket és a szagokat.

– Magam vagyok a bizonyíték arra, hogy a védőoltás hatásos. Egy napig voltak enyhe tüneteim, gyengélkedtem kicsit, és a tesztem is csak azon a napon volt pozitív – mesélte a Blikknek a Kossuth-díjas énekesnő, aki néhány nappal később már a színpadon szórakoztatta a közönségét.

Hirdetés



– Akkor már negatív volt a tesztem, és nem is éreztem magam rosszul. Még akkor is gondolkodtam rajta, hogy elmenjek-e az esti fellépésre, de hatszáz ember várt rám, és én nem akartam őket cserben hagyni. Bár a torkom még nem volt az igazi, kicsit köhögtem is, a közönség utólag azt mondta, ezt észre sem lehetett venni. Azóta teljesen jól érzem magam, viszont a szagokat és az ízeket nem érzem.

Ez elég kellemetlen, mert egyébként sem fordítok nagy figyelmet az étkezésre, és most még élvezni se tudom. Szakemberhez fordultam, aki megpróbálja visszahozni a szaglásomat és az ízlelésemet, bízom benne, hogy sikeres lesz a terápia. Kicsit fáradékonyabb is vagyok, de ezt betudom annak, hogy tél van, és ilyenkor nem mozgok annyit, mint amire igényem lenne.

Az énekesnő ugyanis mai napig aktív életet él. Ha éppen nincs annyi munkája, akkor is nyüzsög, programokat szervez, sportol, a szeretteivel tölti az időt, avagy járja az országot.



– Az tart a pályán, hogy általa mozgalmas és szórakoztató az életem, illetve, hogy látom, mennyien szeretnek még most is. Én például – a legtöbb kollégával ellentétben – szeretek utazni egyik helyszínről a másikra.

Már évek óta nem én vezetek, így van időm az ablakból gyönyörködni a magyar tájakban, ami nagyon ki tud kapcsolni – mondta Kati, aki a Duna Csináljuk a Fesztivált! új évadát is hatalmas kalandnak élte meg.

– Nagyon élveztem, mert gyönyörű és színvonalas az egész műsor, és mindenki kedves, figyelmes, szóval minden elismerésem a készítőknek. Én főként vagányságból vállaltam el, és mert így alkalmam adódik találkozni fiatal tehetségekkel és megismerni őket. A régi időkben a zenészek, énekesek mindig egy körben mozogtak, összegyűltek, ám ez már nemigen szokás, de nekem hiányzik.

A legendás előadó a műsorban Balázs Fecó Homok a szélben című közkedvelt dalával lépett színpadra, ami számára is hatalmas kihívás volt. Bár nagyon szereti ezt a slágert, a szövege és az előadásmódja miatt is túl férfiasnak találta.



– Választhattam, hogy mit szeretnék előadni, és a kollégák, valamint a családom is erre szavazott. Technikailag át kellett dolgoznunk az én hangszínemre, és megnéztem több videót is, ahol mások adták elő. Először annyira erősen, tüdőből énekeltem, hogy nagyon berekedtem, két hétig alig bírtam beszélni. Rakonczai Viktor és Dorozsmai Péter is sokat biztattak, nekik is szeretném megköszönni a segítséget, mert végül úgy sikerült a produkció a középdöntőben, ahogy azt szerettem volna – mondta az énekesnő, aki egyébként nem szokott idegen tollakkal ékeskedni.

– Én abban az időben szocializálódtam, amikor nem volt divat más dalát énekelni, mindenki a saját szerzeményekkel érvényesült. Ma már ez nem így van, az én dalaimat is sokan éneklik, ami kicsit zavar, mert mindegyikre a saját gyermekemként tekintek, és olyan érzésem van, mint amikor egy gyerek elkerül otthonról. Ugyanakkor annak örülök, hogy a fiatalok is viszik tovább a dalokat, így azok még szélesebb körhöz jutnak el.

Hirdetés