Kezdőlap AKTUÁLIS Rubint Rékánál betelt a pohár – Az ablakon át dobálta ki fia...

Rubint Rékánál betelt a pohár – Az ablakon át dobálta ki fia ruháit, mikor rájött mit tett a fia

Hirdetés

Rubint Réka idősebbik fiát, Norbikát már az egész ország ismeri, hiszen nem rég megnyerte a TV2 Farm Vip játékát és ő vihette haza a nyereményt.

 

Hirdetés

Ifj. Schobert Norbiról azonban nem rég kiderült, hogy nem mindig volt a család “mintapéldánya” és bizony volt rá eset, hogy nagyon is kihúzta a gyufát édesanyjánál.

A fiatal Norbi nem rég a Szerencsekerék című műsorban tette próbára tudását és szerencséjét, ott mesélt a történtekről.

“Azt kell rólam tudni, hogy régebben nem igazán szerettem levinni a szennyest a fürdőszobából a mosókonyhába.

Egy alkalommal már annyira felhalmozódott a szennyes a fürdőszobában, mintha háború lett volna.”

Réka mikor meglátta a rengeteg ruhát a fürdőszobában, szörnyen mérges lett.



“Ezt anya is látta, ahogyan azt is, hogy a szekrényemben már konkrétan nem volt póló, mert az összes a fürdőszobában volt.

Egyik nap éppen lent ültem a nappaliban, és csak annyit láttam, hogy repülnek le az emeletről a pólók, egyenesen a kutyához, még a kis tóba is, amiből inni szokott.”

 

Hirdetés
loading...