Kezdőlap AKTUÁLIS Orbán Viktor szombati nagy bejelentése – Minden forgatókönyvre fel kell készülni

Orbán Viktor szombati nagy bejelentése – Minden forgatókönyvre fel kell készülni

A Magyarországra leselkedő veszélyekről, többek között az orosz-ukrán háborúról, a járvány hatásairól is beszélt Orbán Viktor miszterelnök szombaton a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tisztavatási ünnepségén.

 

rősnek, felkészültnek és egységesnek kell lennünk, mert a közösségünkre leselkedő veszélyeket csak így leszünk képesek elhárítani, a magyar emberek békéjét és biztonságát csak így tudjuk megvédeni” – mondta a rendezvényen  a kormányfő az MTI beszámolója szerint.

Hozzátette: veszélyek szép számmal vannak, hiszen migránsok százezrei ostromolják Magyarország határait, Nyugat-Európa nagyvárosait terrortámadások rázzák meg, két évig halálos vírus fenyegetett, és most kitört a háború a szomszédban.



Orbán Viktor kiemelte: az állam legfontosabb feladata a közrend védelme. Az a kormányzat, amelyik nem képes szavatolni az élet és a vagyon biztonságát, elveszti a jogot, hogy a polgároktól együttműködést várjon.

A rendszerváltás, vagyis 30 év óta 2021-ben követték el Magyarországon a legkevesebb bűncselekményt, így mára Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országává, Budapest pedig az egyik legbiztonságosabb fővárosává vált.



Érdemes ezt megbecsülni – mondta, rámutatva: a következő évtizedekben egy ország rendezettsége és biztonsága lesz a legnagyobb előny a nemzetközi versenyben.

“A biztonság árfolyama folyamatosan emelkedik, a rend és a biztonság Magyarország legkeményebb valutája” – értékelt.

Hozzátette: a szomszédban zajló háború mutatja, hogy fel kell készülni minden lehetséges forgatókönyvre.

loading...