Kezdőlap AKTUÁLIS MOST KAPTUK A HÍRT – Elhunyt Dávid Mihály, a Dávid-naptár atyja

MOST KAPTUK A HÍRT – Elhunyt Dávid Mihály, a Dávid-naptár atyja

Hirdetés

Elhunyt februárban Dávid Mihály okleveles mérnök, aki évtizedeken keresztül adta ki az időjárással kapcsolatos népszerű naptárait. Dávid Mihályt ma búcsúztatták.

 

Hirdetés

 

Dávid Mihály a Békés megyei Kevermesen született 1937-ben, szegény iparos család sarjaként. A középiskolát a békéscsabai Híd- és Vízműipari Technikumban végezte. A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság gyakorló-technikusaként kezdte a pályáját.

Éveket töltött Fehérgyarmaton és környékén, majd a nyíregyházi központba került, ahol a belvízelvezetés elvi munkáival foglalkozott. Időközben a Budapesti Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Általános Mérnöki Karának vízépítő szakán szerzett diplomát.


1969-ben a Szavicsavhoz került, ahol fő-építésvezető lett, majd termelési osztályvezetőként dolgozott. Három év után újabb állomása életének a megyei tanács építési és közlekedési osztálya, ahol vízügyi csoportvezetőként tevékenykedett.

Időjárással kapcsolatos kutatásai az úgynevezett “légdagály” jelenségen alapultak.  Nyomtatásban először 1974-ben jelent meg a Dávid-naptár. A magánmeteorológus becslése szerint prognózisa évente 200 ezer emberhez jutott  el.


A rendszerváltás idején lett a megyei mérnöki iroda vezetője, innen ment nyugdíjba 1997 szeptemberében.

A meteorológia mellett a másik nagy szenvedélyének, a festészetnek hódolt.


Dávid Mihály 85 éves volt, hamvait hétfőn búcsúztatták a Sóstói tó szigetén.

Forrás:

szon.hu

napkeletnepe.hu

Hirdetés