Kezdőlap NŐ ÉS FÉRFI Így vess véget a ’se vele, se nélküle’ kapcsolatodnak!

Így vess véget a ’se vele, se nélküle’ kapcsolatodnak!

Hirdetés

Egyik nap őrületesen jó, másik nap már olyanok vagytok egymás számára, mint az idegenek. Van, hogy olthatatlan vágy ég benned, hogy együtt lehessetek, máskor a hátad közepére kívánod. Ez a hullámzás, egyikőtök lelki világának sem tesz jót és hosszú távon tönkrementek benne. Legalábbis egyikőtök biztosan.

Senki nem mondja, hogy könnyű kiszállni egy ilyen helyzetből, hiszen valamit nyújt nekünk a másik, amit nehéz feladni, valami köt hozzá, valamit nyerünk ebből a viszonyból. A kérdés az, többet nyerünk, mint amit veszítünk? Rendjén van, hogy folyamatosan mérlegre tesszük a dolgokat a boldogság után vágyódva? Nem igazán.

Hirdetés

Nem számít, hogy ki a kezdeményező fél és ki az, aki rendre megadja magát. Szakítani, újra összejönni, majd megint szakítani, beszélni, nem beszélni… valóban úgy gondolod, hogy ez egy egészséges kapcsolat? Elégedett vagy vele? Nem? Akkor ideje változtatni.

Az ilyen kapcsolatok általában pillanatnyi megerősítést adnak, átmeneti “megkönnyebbülést”, örömöt, ami ideig óráig jóleső érzéssel tölt el. Ez mind szép és jó, de mi lesz utána? Mi történik az idő nagy részében?

Ha nem akarsz tovább vergődni egy ilyen “se vele, se nélküle” kapcsolatban, akkor fogadd meg a következő tippeket.

1# Írd le a fontosabb mozzanatokat

A kapcsolat szempontjából fontos dolgokat vesd papírra, amolyan naplóbejegyzés szerűen. Írd le, mi a jó, mi a rossz. Mennyi az öröm és meddig tart, milyen egy veszekedés és mi váltja ki. Visszaolvasva egy nagyobb időtartamot tisztán és lehiggadva láthatod, hogy mi dominál, hogy valójában mennyit ér az egész. Van-e értelme folytatni vagy sem.

2# Közösségi oldalak hatása

Ha eldöntötted, hogy nem érdemes tovább megrekedni egy terméketlen és visszahúzó kapcsolatban, akkor ideje komoly lépésekhez folyamodnod. A közösségi oldalak ma már olyannyira szerves részei az életünknek, hogy kikerülni sem lehet, ami ott történik. Fontos, hogy töröld őt mindenhonnan. Ez nem gyerekes viselkedés, inkább praktikus, ésszerű megoldás. Esélyed sem lesz rá, hogy lásd, mi történik vele, hogy utána kémkedj, hogy többször gondolj rá, mint kellene, mert újra eléd kerül a hírfolyamban.

3# A barátok támogató szerepe

Ha valaki józan ítélőképességgel rendelkezik kettőtök kapcsolata felett, az valószínűleg a legjobb barátod. Végigkövette az egész hajcihőt és másra sem vágyik, minthogy boldognak lásson, de tudja, hogy egy ilyen kapcsolatban nem lehetsz az. Ha döntöttél, kérd meg, hogy támogasson a gyengébb perceidben és térítsen észhez. Olyan esetekre kell gondolni, amikor rád ír, vagy te írnál rá. Ilyenkor a barátodat célozd meg inkább egy üzenettel.

4# Higgy magadban és a boldogságodban

Sokszor azért rekedünk meg a nem megfelelő személy mellett, mert elhitettük magunkkal, hogy nála jobb nem létezik. Hogy a világban a lehetőségek korlátozottak és ő az egyetlen esély a boldogságra. Nos, a tény az, hogy a lehetőségek száma végtelen és mindig van esély a nagyobb boldogságra. Amíg nem hagysz fel a régi, nem működő kapcsolattal, addig az újnak nem lesz helye.

Mindig az első lépés a legnehezebb, ezt senkinek nem kell bemutatni, de utána már csak a lendület kell, és bármeddig eljuthatsz.

Ha tetszett a cikk, kérlek, ne felejtsd el megosztani ismerőseiddel!

tudasfaja.com

Hirdetés