Kezdőlap EZOTÉRIA Hálás voltál Istennek a mai napért? Egy olyan történetet hoztunk, mely megtanít...

Hálás voltál Istennek a mai napért? Egy olyan történetet hoztunk, mely megtanít arra, hogy mindig légy hálás!

A hála az egyik legfontosabb dolog a világon, hiszen rajta keresztül tudjuk értékelni a világ dolgait, és önmagunkat is. Ha hálásak vagyunk, azt jelenti, hogy észrevesszük az életünkben történő pozitív dolgokat, történéseket!

Egy férfi álmában felment a Mennybe, és ott tapasztalta a következőket.

“Sokan voltunk a sorban, egy “idegenvezető” angyal magyarázott nekünk egy hatalmas, angyalokkal teli szobában. A minket koordináló angyal elmondta, hogy hogyan is működik a rendszer, mi is, amit tulajdonképpen most láthatunk.

“Ez a Befogadó részleg, ide érkeznek be a kívánságok, kérések, imádságok. Átnézzük, majd továbbítjuk Istennek”-magyarázta az angyal. Amikor szétnéztem, az egész helyiség tele volt papírhegyekkel, és föléjük görnyedő angyalokkal.

Tovább haladtunk a hosszú folyosón, ekkor értük el a második állomást. “Ez a Csomagolási, és a Szállítási osztály. Innen boldogságot, és áldást küldünk azoknak, akik kérték tőlünk.” Itt is nagyon sok angyal tett-vett, csomagolt, hiszen sok ember kívánságát kellett teljesítsék.

A hosszú folyosón végigmenve egy kicsi ablakhoz értünk, ahol egyetlen angyal álldogált. Ez a Hála szekció volt, ide érkeztek vissza a hálás köszönetek.

“Miért nem folyik itt a munka? – kérdezte a főbb angyal, a Hálákért felelős alkalmazottat.

“Sajnos alig érkezik küldemény, az emberek miután megkapták a boldogságot, és örömet, elfelejtik megköszönni, ezért itt nem nagyon kell dolgozni”-mondta elszomorodva az angyal.

Miért is kellene köszönetet mondanunk?

  • hogy van ételed, van házad, van autód, van vized, amit megigyál, van tiszta levegő, amit beszívjál
  • van pénzed a bankban, van pénztárcád, amiben a készpénzt tarthatod
  • egészséges vagy, reggel fel tudtál kelni az ágyból
  • imádkozhatsz anélkül, hogy lelőnének, vagy megfenyegetnének
  • hogy életben vannak a szüleid, vagy ismerhetted őket
  • hogy mosolyogni tudsz, és reményt tudsz adni azok számára, akik bizonytalanságban élnek

tudasfaja.com

loading...