Kezdőlap EZOTÉRIA Ha valakinek rossz gyerekkora volt, az másképp viselkedik! Innen ismerheted fel!

Ha valakinek rossz gyerekkora volt, az másképp viselkedik! Innen ismerheted fel!

Hirdetés

Soha nem érdemes elhamarkodott véleményt alkotni első benyomás alapján egy emberről, mert nem tudhatjuk, hogy honnan érkezett és milyen terhet cipel a vállán. 

Azok a személyek, akiknek korántsem volt felhőtlen a gyerekkoruk, talán túl furcsának tűnnek, nem nyerik el a szimpátiánkat vagy egyenesen tartózkodunk tőlük. Nem kizárt, hogy kicsiként olyan dolgokat kellet elviselniük, amit mi elképzelni sem tudunk. Milyen jelek utalnak erre?

Hirdetés

1# Befelé forduló

Sok esetben az ilyen személyek visszahúzódóak, mert nem szívesen nyílnak meg mások előtt.

2# Sokszor kér elnézést

Mivel nem részesült megfelelő szeretetben, ezért igyekszik, hogy ne váltson ki senkiből rosszallást, még akkor sem, ha az égvilágon semmit nem vét. Nem akarja elszalasztani azt a kevés szeretetet, amit a környezetétől kaphat.

3# Akkor is kérdez, amikor minden világos

Mivel egyfolytában fél attól, hogy valamiben hibázik, kéri a megerősítést.

4# Fegyelmezett és ápolt

Mindenkinek meg akar felelni, ahogyan egykor a szüleinek is, akik nem sokszor erősítették meg a jó tulajdonságait és cselekedeteit, viszont mindig kritizálták a hiányosságait. Perfekcionista és a legjobbra törekszik, ugyanakkor külsőleg is makulátlan akar lenni.

5# Erősnek mutatja magát, pedig nem az

Az élet alapvető feladatait mindig tökéletesen el tudja látni. Nem gyakran kér segítséget, mert elmondása szerint mindent kézben tart, azonban a lelki problémákon nehezen lendül túl támogatás nélkül.

6# Tart a környezetétől, nem bízik senkiben

Bármilyen szituációba kerüljön, mindig a legrosszabbat látja bele. Akár egy bolti vásárlás során is azt gondolhatja, hogy az eladó vagy a pultos rossz szemmel néz rá, pedig lehet, hogy észre sem veszi őt.

7# Önbizalom hiányos

Nem hisz benne, hogy sikereket érhet el bármiben. Ha valamit jól végzett el, abban sem hisz igazán, még akkor sem, ha mások dicsérik.

8# Nem néz az emberek szemébe

Mivel önmagában és másokban sem képes megbízni, ezért a szemkontaktus számára egy nagyon kényelmetlen helyzet.

9# Szigorú önmagával szemben

Nem tudja elviselni, ha hibázik, sőt olyan dolgokat is hibaként él meg, amiket amúgy nem kellene. Hozzá van szokva, hogy a legapróbb dolgot is felróják neki, ezért keményen bánik önmagával.

10# Hangulatingadozások jellemzik

Egyik pillanatban boldog, a másikban már pánikol, a harmadikban elsírja magát, aztán lenyugszik. Nehéz követni az érzelmi hullámzásait. Könnyen kihozható a sodrából, mert lelkileg állandóan meg van feszülve, nem érzi magát biztonságban, hiszen gyerekkorában sem tapasztalt folyamatos lelki nyugalmat.

Ha tetszett a cikk, kérlek, ne felejtsd el megosztani ismerőseiddel!

tudasfaja.com

Hirdetés