Kezdőlap OTTHON KREATÍV Ha azt hiszed tudod mire való a sütőpapír, tévedsz! Ezt nézd!

Ha azt hiszed tudod mire való a sütőpapír, tévedsz! Ezt nézd!

Hirdetés

Sütőpapírja mindenkinek van otthon, főleg így az ünnepek közeledtével! Természetesen kell, hogy tepsit kibéleljük vele, de ki tudja, hogy ezen kívül még mindenre használható!

 

Hirdetés

 

Az alábbiakban olyan torta dekorálási tippeket mutatunk, melyek viszonylag könnyen kivitelezhetően egy akár kezdő háziasszony számára is.

Szükségünk lesz hozzá sütőpapírra, és csokoládéra. A csokoládédíszítés nagyon jól mutat a tortákon, és ráadásul egészségesebb is, mint a színezett krémek.




Tördeljük darabokra a csokit, tegyük egy tálba, majd vízgőz felett olvasszuk fel. Közben folyamatosan kavargassuk.

Készítsünk egy kis tölcsért a sütőpapírból, töltsük fel az olvasztott csokival, majd vágjunk egy kis lyukat a végére. Vigyázzunk arra, hogy kicsi legyen a lyuk, hiszen így sokkal szebben fogunk tudni majd rajzolni vele.


Mielőtt nagyon kihűlni a csoki, rajzoljuk fel a kívánt mintát. Ha nem vagyunk benne biztosak, hogy jól fel fogjuk tudni rajzolni a torta, akkor előbb egy sütőpapírra rajzoljuk fel, majd tegyük be a hűtőbe, és, amikor kihűlt, megszilárdul.

Ezután egy éles kés segítségével könnyen el tudjuk távolítani a kész mintát, és ezt már csak fel kell helyeznünk a tortára.





Egyszerű csokoládé díszítést készíthetünk még rózsalevelek segítségével is. Válasszunk nem permetezett, tiszta környezetből egy pár levelet, majd kenjük be az olvasztott csokival.

Mikor megszilárdult, távolítsuk el róla a levelet, és helyezzük a tortára a kész formákat. Nagyon mutatós!

Hirdetés