Kezdőlap EGÉSZSÉG Ezért halnak meg ennyien lélegeztetőgépen?

Ezért halnak meg ennyien lélegeztetőgépen?

Hirdetés

Az orvosi kamara is kivizsgáltatná, mert egyes kórházakban az altatásos (invazív) lélegeztetésben elhunytak száma akár 95 százalékos is lehet – ez derült ki egy a Magyar Orvosi Kamara által a belügyminiszternek eljuttatott levélből.

 

Hirdetés

A levél tartalmáról az RTL Klub Hiradó szerzett tudomást. Ebben a levélben a kamara azt javasolja, hogy érdemes volna ellenőrizni, hogy a lélegeztetések megfelelően folynak-e, mert „sok irracionális, vagy minőségileg elfogadhatatlan megoldás van.”

Sajnos nincsenek hivatalos adatok arról, hogy Magyarországon milyen a túlélési arány a lélegeztetőgépre szoruló koronavírusos betegek között.

Szlávik János már tavaly úgy nyilatkozott, hogy a Szent László kórházban egyre többen halnak meg azok közül, akik lélegeztetőgépre kerülnek, a halálozási arány a tavaly tavaszi 30 százalékról az intenzív osztályon eléri a 40-45 százalékot.

A háziorvosként és sürgősségi szakorvosként is dolgozó Késmárky András az RTL Klubnak nyilatkozva elmondta, hogy a noninvazív lélegeztetést jobban, míg az altatásban zajló lélegeztetést rosszabbul viselik a betegek. Aki invazív lélegeztetésre szorul, annak sokkal kisebb az esélye annak, hogy a lélegeztetőgépről lekerül és túléli a koronavírus-fertőzés szövődményeit – mondta el.

A MOK Győr-Moson-Sopron megyei elnöke azt mondta, hogy már ősszel arra hívták fel a döntéshozók figyelmét, hogy mérni kellene a kétféle lélegeztetési módszer eredményeit.

“A túlzott lélegeztetésbe halnak bele a betegek!”

– ezt, ahogy korábban megírtuk egy román tüdőgyógyász doktornő állítja. Dr. Flavia Groșan szerint a jelenleg használt Covid-protokoll helytelen.

A nagyváradi doktornő szembemenve a nemzetközi Covid-protokollal, saját tüdőgyógyászi tapasztalata alapján, hagyományos módon, vagyis atipikus tüdőgyulladásként kezeli a Covid-19 miatti tüdőgyulladást is. A célja az, hogy a betegek ne jussanak el az intubációig, mert az szerinte végzetes. A doktornő nem ért egyet a magas, 20 literes oxigéndózissal, amit a nemzetközi protokoll javasol, ugyanis véleménye szerint ez agyi ödémához (duzzanat) vezet.

– Nem veszik észre, hogy az oxigén telítettségben tartja a betegeket, ugyanakkor ezzel növekszik az agy szén-dioxid-szintje is, ami pedig agyi ödémát okoz, és a betegek érthetően meghalnak – magyarázta Dr. Flavia Groșan, aki ehelyett 80% feletti oxigéntelítettség esetén percenként csak 2-3 liter oxigént ad a betegeinek, és naponta csak 4-5 órára.

Nem ért egyet a kodein tartalmú gyógyszerek (a kodein a morfinnal megegyező hatásmechanizmusú fájdalomcsillapító, csökkenti a köhögés- és a légzésközpont ingerlékenységét – a szerk.) adásával sem. “A kodein alkalmazásakor a beteg ugyanis nem tudja felköhögni a váladékot a tüdőből s ez fojtja meg (…) Ilyenkor a betegek érthetően pánikba esnek, mert nem tudnak lélegezni, ezért benyugtatózzák őket és lélegeztetőre teszik, s ezután isten irgalmazzon nekik!” – írja az egeszsegkalauz.hu 

Hirdetés