Kezdőlap AKTUÁLIS Egy gyógyszer mellékhatása miatt lebénult az ismert magyar énekes felesége

Egy gyógyszer mellékhatása miatt lebénult az ismert magyar énekes felesége

Hirdetés

Sosem felejti el a három évvel ezelőtti kálváriájukat Kecskés Tibor és felesége, Kecskés-Mihalyi Mariann. A V-Tech együttesből ismert énekes, Kefir felesége egy gyógyszer mellékhatásaként kapott részleges agyi trombózist, ami miatt a fél oldalára lebénult.

 

Hirdetés

– Három éve már január 6-án is ünneplem a születésnapomat, ez az a nap ugyanis, amikor kis híján meghaltam – kezdte a Blikknek Mariann, aki egy gyógyszer mellékhatása miatt lett olyan rosszul, hogy mentőt kellett hozzá hívni.

Mariann úgy meséli, ő az az egy a százból, akinél fellépett ez a nagyon súlyos szövődmény.

– Vacsoráztunk egy étteremben, rám pedig olyan fejfájás tört, hogy az asztalra borultam, pedig sosem voltam fejfájós típus. Én vezettem haza, de otthon már pokolian éreztem magam, végül szóltam Tibinek, hogy hívja az ügyeletet. Állítólag nem értek rá, így a mentőknél próbálkoztunk, akik szintén azt felelték, nem tudnak most jönni. Az ügyelet végül visszahívott minket, és még le is szidtak a mentők miatt. Végül két és fél óra után jött egy mentő orvos nélkül, azaz még gyógyszert sem adhattak.



Megmérték a vérnyomásom, ami alapból alacsony, de a műszer akkor 170-et mutatott. Majd az ujjamat szúrták meg, hogy vért vegyenek, de egy csepp sem jött. Ekkor már a mentős is komolyan vette a dolgot, így azonnal kórházba indultunk. A kocsiban már lebénult a bal oldalam, valamint beszélni sem tudtam – idézte fel a horror éjszakát Mariann.

Hirdetés