Kezdőlap AKTUÁLIS Drámai részletek – Ezt tette Natika Berki Krisztiánnal, amikor megtalálta az erkélyen

Drámai részletek – Ezt tette Natika Berki Krisztiánnal, amikor megtalálta az erkélyen

Hirdetés

Mint ismert, mindössze negyvenegy évesen elhunyt Berki Krisztián. A balhés izomceleb két kisgyermeket hagyott hátra, felesége és szülei értetlenül állnak a tragédia előtt.

 

Hirdetés

 

Péntek délelőtt több rendőr- és mentőautó jelent meg Berki fővárosi lakása előtt, majd nem sokkal később egy halottas kocsi is leparkolt az utcában. Akkor már sejthető volt: tragédia történt.

A helyszínelők lezárták a kapu előtti területet, majd később egyre nagyobb területet, ugyanis annyian voltak kíváncsiak a házban történt eseményekre, hogy a helyszínelő szakemberek egyre nehezebben törtek utat a járókelők és az autójuk között.



A halála előtti estét Berki a kislányával, Natival töltötte. Ő találhatta meg reggel az édesapját a teraszon fekve, és telefonon kért segítséget.

Bors információi szerint a 8 éves kislány szomjas lett, felébredt és édesapjához sietett.

– Szólt az apukájának, aki nem válaszolt – mondta a lapnak egy neve elhallgatását kérő barát.



– Natika azt hitte, hogy édesapja alszik, ezért betakargatta, szólogatta, de mindhiába… Később próbálta elérni mostohaanyját, hogy segítséget kérjen, de nem érte el Mazsit. Végül a telefon híváslistájában lévő utolsó számot tárcsázta. Berki ismerőse vette fel, nekik tudta elmondani a rémült kislány, hogy valami baj van, mert nem tudja felébreszteni apját, ezután a barát hívott segítséget Berkihez – részletezte.

Hirdetés