Kezdőlap AKTUÁLIS Döbbenetes interjút adott Kulcsár Edina új párjának elhagyott felesége: eddig soha nem...

Döbbenetes interjút adott Kulcsár Edina új párjának elhagyott felesége: eddig soha nem hallott dolgok derültek ki – videó

Hirdetés

Nagy Melanie követőtábora néhány nap alatt 50-ról 30 ezresre duzzadt, ám őt nem csábítja a hirtelen jött népszerűség és nem akar celeb lenni.

 

Hirdetés

Egyik pillanatról az érdeklődés központjában találta magát Nagy Melanie, aki Varga Márk, művésznevén G.w.M felesége. Melanienek és az előadónak két közös gyermeke van, ám G.w.M január 3-án bejelentette, hogy külön folytatják útjukat. Pár napja pedig kiderült, hogy Kulcsár Edina és Csuti is elválnak, ám az egykori szépségkirálynő már lezárta magában a múltat, a szívét pedig éppen Varga Márk rabolta el. Találkozásuk még régebben történt, ugyanis Edina szerepelt az előadó klipjében, sőt, a férfi fel is karolta őt, hogy segítse énekesi karrierjét beindítani. Az elmúlt időszakban Edina, valamint Csuti is nyilatkoztak az ügyben, akiknek a gyerekeik mellett a közös házra és cégre is gondolniuk kell. G.w.M az elmúlt napok történéseivel kapcsolatban a mai napon újabb nyilatkozatot tett, az RTL Fókuszban pedig ma este egykori párja, Nagy Melanie nyilatkozott.

Bekopogott a kislányom két gyönyörű rajzzal, hogy anya, kérlek, ne szomorkodj, mert a pici baba és én nagyon szeretünk téged és nézd, milyen szépet rajzoltunk neked. Majd megölelt és elérzkényülök, ha erre gondolok.


– kezdi a beszélgetést könnyeivel küszködve a 31 éves Melanie, aki a férje mellett a gyermekek nevelésével foglalkozott, de most újra munkába állt és amellett, hogy éjszakánként a gyerekek lefektetése után ügyvédi leveleket fordít, tolmácskodik, nemrég a Rádió Dikhben is dolgozni kezdett. Természetesen amióta férje és Kulcsár Edina nyíltan vállalják szerelmüket, Melanienak sincs nyugta.

„Máson sem tudok gondolkodni, csak a folytatáson, hiszen kétgyermekes anyukaként nyilván az a legfontosabb, hogy biztosítsam a gyerekeim és a saját biztonságunkat, létbiztonságunkat. Úgyhogy amint realizálódott bennem, hogy úristen, mi a helyzet, azonnal léptem. Mi másban tud gondolkodni az ember? Hiszen eddig én otthonülő anyukaként neveltem a gyermekeinket, hiszen a kicsi még csak egy éves.” – meséli történetét Melanie, aki bár most rádiósként kezdett el dolgozni, nem ilyen pályára készült, hiszen a nemzetközi kapcsolatok szakértőjeként végzett a nemzetvédelmi egyetem hadtudományi karán, a szakiránya pedig a nukleáris fegyverkezés. Angolul és héberül is beszél, illetve több nagykövetségen is dolgozott a házassága előtti időszakban és az életét arra tette fel, hogy a nemzetközi politikában és a diplomáciában szeretne elhelyezkedni.


Dolgozott Brüsszelben az Európai Parlamentben, és a washingtoni Fehér Házban is elnyert egy ösztöndíjat, melynek keretén belül Barack Obama egykori amerikai elnök csapatában lett volna feladata, ám ekkor ismerte meg G.w.M-et, és döntött úgy, hogy inkább a közös életüket fogja építeni. Bár férje csak nyolc általánost végzett, Melanie szerint ez soha nem okozott kettejük között problémákat.

„Ő egy végtelenül intelligens ember, akit a jóisten nagyon tehetséggel áldott meg, és remekül használja is az összes adottságát. És ez a sikerének az egyik titka.”

Az anyuka azt mondta, ő nem kereste a szereplést, és azt sem akarta, hogy férje nyilvánosságra hozza a különválásukat. Szerette volna a gyerekekkel csendben megélni az életüknek ezt a nehéz szakaszát, ám az elmúlt napokban a hirtelen jött nagy érdeklődés miatt kénytelen volt kezdeni valamit a helyzettel.

A gyerekek jelenleg velem vannak többet, így az én felelősségem az, hogy ebből a mindennapokban minél kevesebbet érezzenek. Én ezt a feladatot maximálisan igyekszem teljesíteni, ebben nagy segítségemre vannak a családom, a barátaim


– folytatja Melanie, akinek a követőtábora néhány nap alatt 50-ról 30 ezresre duzzadt, ám őt nem csábítja a hirtelen jött népszerűség és nem akar celeb lenni, így inkább a pozitív üzenetek továbbítására próbálja használni ismertségét.

Nem akarok sem celeb, sem influencer babérokra törni, ilyen jellegű törekvéseim nincsenek. Ezt meghagyom azoknak, akik értenek hozzá és szeretik ezt csinálni. Nekem egészen más képesítéseim vannak. De azt megígérhetem azoknak, akik követnek, vagy követni fognak, hogy a wc-ről biztosan nem fogok posztolni.

 

Hirdetés