Kezdőlap OTTHON HÁZI PRAKTIKÁK Az egerek és patkányok tömegesen tűnnek el, ha elkészíted ezt a keveréket

Az egerek és patkányok tömegesen tűnnek el, ha elkészíted ezt a keveréket

A ház körül több kártevő megjelenhet, ha nem teszünk lépéseket az ügyben. Ezek közül pedig az egerek hordozzák a legtöbb fertőzést és baktériumot, éppen ezért egy egyszerű módszer segítségével könnyen távol lehet tartani őket.

 

Mire lesz szükség?

  • fél evőkanál búzaliszt
  • egy evőkanál só
  • fél evőkanál fehér gipsz

Elkészítés és alkalmazás:

Először keverjük össze a gipszet a liszttel.



Adjuk hozzá a sót, majd keverjük addig, amíg homogén állagú nem lesz.

Adagoljuk ki kisebb tálakba, majd helyezzük el azokon a helyeken, ahol vélhetően egerek tartózkodnak.

Hagyjuk ott egy éjszakán át.

A keverék kiszáradást okoz az egereknél.



Fontos, hogy ne nyúljunk hozzá a mérgezett rágcsálókhoz, se a kiszóródott méreghez.

A biztonság kedvéért töröljünk át minden felületet, ahol vélhetően egerek járhattak, hogy elkerüljük a fertőzéseket.

A keveréket száraz helyre helyezzük el, kellő körültekintéssel alkalmazzuk.

Ennek a módszernek az alkalmazásával rekordidő alatt megszabadulhatunk az otthonunkban tanyázó rágcsálóktól.

https://www.tudasfaja.com/

loading...