dr rock

dr rock

Mi történik? Rendkívüli bejelentést tett a honvédelmi miniszter

A migráció megfékezéséért és a humanitárius segítségnyújtás érdekében Magyarország katonai missziót indít Csádba – jelentette be a honvédelmi miniszter pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.   Szalay-Bobrovniczky Kristóf szavai szerint a veszélyek korát éljük. Immár a második komoly fegyveres konfliktus zajlik, és milliószám…

Orbán Viktor pénteki nagy bejelentései

Az izraeli háború árnyékában különösen érdekes volt hallgatni, amiket Orbán Viktor a Kossuth Rádió reggeli interjújában mondott.   A miniszterelnök természetesen az izraeli helyzettel kezdte a beszédét. – Olyan brutális dolgok történtek ott, amiktől az ember megrendült. Imádkozunk a hozzátartozókért,…

Tragikus, most jött a hír az Omega gitárosáról

Az Omega együttes nevéhez fűződő gitáros, Molnár György, az „Elefánt” néven ismert zenész egy megrázó interjúban beszélt egészségi állapotáról a BEST Magazinnak.   Az interjú során elárulta, hogy drasztikus romlást tapasztalt egészségügyi állapotában. Nyár elején Molnár György folyamatos és szünni…