Reggel, fénytelenség, eső, munkába igyekvő tömeg, szőke negyvenes a busz végében. Ajtócsapódás, motorzúgás aztán ordítás: Atyaég, atyaég! Az utasok egy emberként rohantak hátra, de mind megtorpantak.
A szőke, lófarkas nő tovább hangoskodott és hadonászott. Dobhártyaszaggató hangon tárgyalt a telefonján. Megrémült, ordított, mosolygott, ordított, elképedt, ordított.
Pár perc alatt bele láttak utastársai az egész életébe. Volt itt szó visszaküldött ajándékról(ennek szólt az atyaég!), fekete pont miatt aggódó kisfiúról és még vagy ezer keserű pillanatról.
Aztán leszállt a végállomáson de továbbra is hatalmas kézmozdulatokkal, méltatlankodva hangoskodott kedves ismerősével a telefonon.
Aztán körülnézett, és rájött tucatnyian hosszú percek óta tudnak róla mindent.
Harsogó telefonálásával az összes tulajdonsága lelepleződött. Nem titkolhatja már ezek előtt a vadidegenek előtt, milyen is valójában.
Megrázta a fejét, copfja repkedett, végigmérte utastársait és úgy tűnt, kicsit szégyenkezve táskája mélyére süllyesztette a mobilját…És ekkor kisütött a nap!
