Kezdőlap ÉRDEKESSÉGEK ELKÉPESZTŐ A vak mosómedve naponta eljön ebédre – egyik nap két váratlan társa...

A vak mosómedve naponta eljön ebédre – egyik nap két váratlan társa akad

Hirdetés

Sokszor láttunk már példát arra, hogy az állatokat nem érdekli ha egy másik állatfajhoz tartozik a barátja.

A lenti történet is erről szól. Egy mosómedve egyik nap két új baráttal gazdagodott.

Hirdetés

A vak kis modómedve több éven keresztül látogatta az Egyesült Államok Illinois államában lakó Erynt és családját, írta az AnimalChannel.

Szegény állat majdnem teljesen vak volt, gyakran nekiment a lépcsőnek és nagyon félhetett a nagyvilágtól.

A nő minden nap adott az állatnak enni reggel, amikor megjelent. Aztán délután is visszajött hozzá és ismét kapott valami finomat.

Egyik nap azonban furcsa dolog történt.

A mosómedve megjelent de hozott magával két kísérőt. Két fekete cica volt vele.

A macskák rájöttek, hogy a mosómedve biztos ételforrás felé vezette őket.

És azok után mindig is így jelentek meg, hármasban.

A barátok együtt vacsoráztak és aztán pedig a cicák szépen visszakísérték a mosómedvét az erdőbe, mint a testőrök.

Öt éven keresztül látogatta a mosdómedve a családot de egyik nap nem jött már. A mosómedve meghalt. Az a tény viszont, hogy a kis állat öt éven keresztül járt a családhoz, maga volt a csoda. A vad mosómedvék átlag életkora ugyanis 2-3 év, írta a National Geographic.

-Az, hogy egy szinte teljesen vak mosómedve öt évet is megéljen, igazán csoda, mesélte Eryn a Love Meow.-nak.

Végül is jó élete volt és még két új barátra is szert tett.

De mi történt a mosómedve halála után a két cicával?

Teljesen magukra maradtak, de Eryn úgy döntött, magához veszi őket.

Sikerült is megnyernie a cicák bizalmát és hivatalosan 2014 óta ők is családtagok.

A családnál már volt egy cica, Squirt, akivel a két fekete macska azonnal barátságot kötött.

Ezt a két szép cicát egy vak mosómedve vezette el új családjához!

Milyen szép látni a két cica és a mosómedve közötti barátságot!

A lenti filmben láthatod, hogyan játszanak együtt. Kérjük oszd meg ezt a történetet barátaiddal, ha Te is úgy gondolod, sokat tanulhatunk tőlük!

Forrás:csodalatos.co

Hirdetés