Kezdőlap AKTUÁLIS A TV2 jelentette be, majd Tóth Andi is tiszta vizet öntött a...

A TV2 jelentette be, majd Tóth Andi is tiszta vizet öntött a pohárba, elmondta az igazat

Hirdetés

Bejelentette a TV2, hogy a következő adásban visszatérnek a korábbi dobogósok a Dancing with the Stars színpadára.

 

Hirdetés

Sokan megrökönyödtek, hogy az eddigi legerősebb versenyző, a korábbi győztes Tóth Andi neve nem volt a listán.

Azonnal elindult a találgatás, hogy a mindekit foglalkoztató botrány áll a háttérben, ezért nem mer mutatkozni. Andi a Borsnak most elmondta, dolgozik, ennyi az oka a távolmaradásának.

“Forgatok. Reggel 5-től estig bent vagyok a stúdióban és dolgozom. Nagyon dühös voltam, amikor kiderült, hogy nem tudok menni ezen a hétvégén, de a döntőben esküszöm, olyat fogok táncolni Andrei-jel, hogy mindenkinek keresztbe áll tőle a szeme. De félreértés ne essék.



Nem azért megyek vissza, hogy másoknak megmutassam, mi van velem. Csakis magam miatt. Imádom ezt a műsort, a zenét, a táncot.

Egyedül ezek motiválnak, a gyűlölködés nem, azt úgyis kapom, bármit is csináljak…” – mondta el a lapnak a tehetséges énekesnő, aki nem érti, mivel érdemelte ki, hogy ő lett a legmegosztóbb személyiség az országban.

Hirdetés