A nagyszüleink haláluk után örökké a szívünkben maradnak. Minden nap hiányoznak és néha bármit megtennénk azért, hogy újra a körünkben lehessenek, hallgathassuk a történeteiket és láthassuk gyengédséggel teli tekintetüket.
Ők azok, akik tanúi voltak a világrajövetelünknek és mi vagyunk, akik elkísérjük őket a haláluk percéig. Az első búcsú, amelyen egy gyermeknek legtöbbször keresztül kell mennie, a nagyszülei elengedése.
A nagyszülők nagyon aktív szerepet játszanak gyermekkorunkban, támogatják szüleinket, formálják gondolkodásunkat és hatással vannak az egész életünkre még azután is, hogy szemünkkel nem láthatjuk őket.
A veszteség kezelése – Búcsút inteni a nagyszülőnek
Azok, akik olyan szerencsés helyzetben vannak, hogy felnőtt korukig maguk mellett tudhatják nagyszüleiket, könnyebben megértik az elengedést, mint egy gyermek.
Ilyen esetekben a felnőttek nem tudják, hogyan lehetne jól enyhíteni a helyzetet, hogy a gyerek keveset sérüljön és a lehető legjobban megértse, hogy mi történik.
Először is fontos, hogy megpróbáljuk elmondani a gyermeknek, mi az a halál, mindenféle metafora nélkül, hogy ne zavarjuk össze őket és megelőzzük a tévhitek kialakulását.
Ha azt mondjuk, hogy a nagyi elment, az lesz az első kérdés, hogy mikor jön vissza. Fontos, hogy elmagyarázzuk neki, a nagyszülő nem fog visszatérni fizikailag.
Ezeknek a magyarázatoknak rövideknek, egyszerűeknek és lényegre törőknek kell lenniük. A gyermeki agy fel fogja dolgozni az információt és kiegészíti a kérdéses részeket a saját világlátásával, ami idővel folyamatosan bővül.
Szintén jelentős dolog, hogy ne rejtsük el a gyerek elől az érzéseinket, a könnyeinket és a fájdalmunkat. Tudniuk kell, hogy a halál nem tabu. Nyíltan kell beszélnünk a szeretett személy okozta veszteségről. Érezni fogják, hogy komolyan vesszük őket és mindent megosztunk velük. Ezáltal ők is megtanulják, hogyan fejezzék ki az érzelmeiket.
Végezetül nagyon figyelmesnek kell lennünk, mivel a gyerekek sok kérdést fel fognak tenni, amelyek őszinte és intelligens válaszokat igényelnek.
Ha nem is látjuk őket ezentúl, a jelenlétük örökké velünk marad
Mindig az életünk részei lesznek és megnyilvánulnak azokban a helyzetekben, amikor a szóbeli örökségüket osztjuk meg az utódainkkal.
Ők voltak azok, akik a kezünket fogták, amikor járni tanultunk. Ugyanígy tartják kezükben most a szívünket és örökké benne élnek, fényüket és energiájukat sugározva ránk.
Jelen vannak a régi fotókon, a fákban, amiket ültettek és a ruhákban, amiket ők varrtak nekünk.
Jelen vannak a régóta ismert illatokban, a bölcs tanácsokban, a történetekben, amiket megosztottak velünk, a tanításaikban, amelyek irányt mutattak és az arcvonásokban, amelyeket tőlük örököltünk.
A délutáni séták csendjében, a mosolyokban és az anyanyelvünkben, amelyet ők hagyományoztak ránk, hogy tovább adjuk a következő nemzedékeknek. Mindig velünk maradnak.
