Kezdőlap ÉRDEKESSÉGEK ELKÉPESZTŐ A legjobb repülős sztori: nem tudta a lány, hogy a mellette ülő...

A legjobb repülős sztori: nem tudta a lány, hogy a mellette ülő srác zenéit hallgatja, a beszélgetésük mindent vitt

Hirdetés

A zenész közösségi oldalán írogatta ki, éppen hol tart a beszélgetése a gyanútlan rajongójával, követői rendkívül jól szórakoztak.

Művészként a legnagyobb örömöt valószínűleg az okozza, amikor egy rajongónk a szemünkbe dicséri a munkánkat anélkül, hogy tudná, kivel áll szemben épp.

Hirdetés

caught in a moment

Dotan (@dotanmusic) által megosztott bejegyzés,

Egy 31 éves, holland zenésznek, Dotannak zavarba ejtően kedves élménye volt nemrég egy repülőzés alkalmával.

“Oké, tehát éppen egy repülőn ülök (hello, drága wifi), és a mellettem ülő lány az én albumomat hallgatja. Minden egyes dalt. Eléggé zavarba ejtő és kedves egyszerre. Főleg, hogy épp most kérdezte meg, mivel foglalkozom…” – kezdte a beszámolót Twitterjén, követői pedig azonnal rápattantak a témára.

Mint a folytatásból kiderült, Dotan elmondta neki, hogy zenét ír, de a poén egyelőre nem derült ki. A beszélgetés leállt egy időre, a lány pedig folytatta az utastársa által szerzett zenék hallgatását és halk éneklését. Később arról is tájékoztatta a férfit, hogy a zenésznek, akinek a műveit hallgatja, Dotan a neve. Dotan pedig úgy tett, mintha sose hallott volna még róla.

A művész twitteres követői javaslatokat kezdtek tenni, mit csináljon. Például hagyjon neki egy üzenetet, amiben felfedi kilétét, de ragaszkodjon hozzá, hogy a lány csak az után olvassa el azt, hogy elköszöntek. Mások azt javasolták, hogy kezdje el énekelni a számait, de Dotan ezt elutasította – nem akart feltűnést kelteni a repülőn.
A lány később megkérdezte tőle, szereti-e az élőzenét, és angolul vagy németül írja-e a dalait. Ezekre is felelt a zenész, majd ő érdeklődött afelől, hogyan fedezte fel a lány a zenét, amit hallgat. Mint kiderült, egy tévéshowban bukkant rá, és azért szereti, mert békét és vigasztalást jelentenek neki a dalok. Dotan követői megállapították, hogy igen furcsa lehet bókokat kapni valakitől úgy, hogy nem köszönheti meg.

Aztán elérkezett a pont, amikor a lány átadta neki a fülhallgatóját, hogy megmutassa Dotannak, mit hallgat – vagyis a saját szerzeményeit. “Hát nem gyönyörű?” – kérdezte, amire a férfi csak zavartan hümmögött.

Végül a cetlis javaslatot fogadta meg, és elköszönéskor egy üzenetet nyomott a lány kezébe, amiben felfedi az igazságot.

Nem sokkal később egy hosszú levelet kapott rajongójától, amiben először is bevallja, milyen ostobának érzi magát, amiért nem ismerte meg. Utána azonban kifejti, hogy igazság szerint őt valóban a zene érdekli és nem a zenészek kinézete, ezért elég sok kedvencét nem ismerné meg. Mi több, azt sem tudta, hogy a Dotan név egy férfit jelöl, nem pedig egy együttest.

Végtelenül alázatos és szerény döntésnek tartja, hogy a zenész nem fedte fel magát előtte a gépen, de azt kívánja, bárcsak megtette volna, mert akkor a lány személyesen is megköszönhette volna neki, hogy őt és az édesanyját egy borzalmasan kemény időszakon segítette át a dalaival.

Igazán szép történet egy csodás véletlenről.

Forrás: Bored Panda

Hirdetés