Kezdőlap ÉRDEKESSÉGEK A délutáni alvás nem várt mellékhatása, amiről mindenkinek tudnia kell!

A délutáni alvás nem várt mellékhatása, amiről mindenkinek tudnia kell!

Hirdetés

Ha csak alkalmunk adódik rá, imádunk ebéd után szundikálni. Ki ne szeretne megrakott hassal, bedőlni az ágyba, és egy jót aludni? Szakértők szerint azonban nem biztos, hogy ez a legegészségesebb dolog a világon!

A Lanchester Egyetem tanulmánya szerint a délutáni alvás memóriazavarok kialakulásához vezethet.

Hirdetés

Az éjszakai alvásnak nagyon fontos szerepe van az emlékek, és információk raktározásában, azonban a délutáni alvás jó eséllyel felborítja ezt az éjszaka folyamán kialakult rendet. A szakértők szerint közben olyan dolgok is bekerülhetnek az emlékezetünkbe, amik meg sem történtek.

A vizsgálatban résztvevő személyeket két csoportra osztották, az egyik csoport nem aludhatott délután, a másik csoport legtöbb 1 óra 45 percre feküdt le egy kis délutáni alvásra.

Ezután mindkét csoport tagjait a számítógép elé ültették, és arra kérték őket, hogy koncentráljanak a képernyő közepén található pontra.

A pont mindkét oldalán különböző szavak jelentek meg. Később meg kellett állapítsák, hogy mely szavakat látták megjelenni, és melyeket nem.

A csoport azon tagjai, akik ledőltek délután aludni nagyobb eséllyel állították olyan szavakról, amelyek nem is jelentek meg a 48-as listán, hogy már látták korábban, mint azok, akik nem aludtak délután. A szavak között ilyenek szerepeltek, mint pl. alvás, ágy, nyugalom, éberség, álmosság stb.

A kutatás alapján az is kiderült, hogy a jobb agyfélteke hajlamosabb a ferdítésre, vagyis inkább rögzíti a hamis emlékeket, mint a bal.

tudasfaja.com

Hirdetés