Kezdőlap EZOTÉRIA EZO-VILÁG 5 női csillagjegy, aki uralkodni akar a férfi felett egy kapcsolatban

5 női csillagjegy, aki uralkodni akar a férfi felett egy kapcsolatban

Hirdetés

Elnyomók mindenütt vannak, ennek értelmében, a párkapcsolatokban is. Azok, akik arra vágynak, hogy mindenki az ő szabályaik szerint éljen, hogy teljesen jól érezhessék magukat. Szinte képtelenség mellettük elengednie magát az embernek, mert olyan érzés, mintha folyamatos vigyázzban állás lenne az élet.

A csillagjegyek között is szerepelnek olyanok, akik dominánsabbak akarnak lenni a párkapcsolataikban. Nézzük meg, hogy a gyengébbik nem tagjai közül kikre jellemző ez.

Hirdetés

1# Skorpió

Féltékeny és birtokló, hatalmasra duzzadt egóval. Amikor párkapcsolatban él, úgy gondolja, hogy a párja az övé és annak minden lépését kontrollálni akarja. Számára ez a birtoklás a szeretet jele és nem veszi észre, hogy ezzel megfojtja a másikat.

2# Oroszlán

Állandóan a rivaldafényben akar lenni és nem állhatja, ha a figyelem nem rá szegeződik. Úgy gondolja, hogy mindennek úgy kell történnie, ahogyan azt ő elképzeli. Nem fél kimutatni a nemtetszését, durván odamondja a véleményét, és ha ellenkező véleményt hall, akkor egyből kiereszti a karmait.

3# Bak

A Bak nők úgy vélik, hogy túlontúl védelmezniük kell párjukat és mindig tudniuk kell, hogy mi történik velük. Konkrét elképzeléseik vannak arról, hogy az életnek hogyan kell zajlania a környezetükben és semmilyen ellenkezést vagy zavargást nem tűrnek meg maguk körül. Ha valaki ellenkezik velük, rájuk eresztik haragjukat.

4# Bika

Nagyon makacsak, konokok és mindent kontroll alatt akarnak tartani. A reakciók gyakran nagyon szélsőségesek és nem sokat foglalkoznak azzal, hogy mások lelkét simogassák. Kimondják, amit gondolnak, és ha az valakinek nem tetszik, hát magára vessen.

5# Rák

Igazi manipulátorok tudnak lenni, akik képesek minden egyes információmorzsát megkaparintani a másiktól, hogy annak birtokában kézben tarthassák a gyeplőt. Úgy vélik, hogy úgyis ők irányítanak egy kapcsolatban, mert ügyesebben tudják mozgatni a szálakat.

Ha tetszett a cikk, kérlek, ne felejtsd el megosztani ismerőseiddel!

tudasfaja.com

Hirdetés