Címke szívroham

5 néma jele, hogy szívrohamod lesz

Több, mint egymillió embert érint évente szívroham kockázata, amelynek klasszikus tünetei, mint mellkasi fájdalom, verejtékezés, gyengeség jól ismertek, azonban ezeket megelőzően vannak olyan néma jelek, amelyek már idejében figyelmeztetnek bennünket.   Ha az alábbi tüneteket tapasztaljuk, nem feltétlenül ebben a…

A női szívroham ismertető jelei

Alapigazság, hogy a megelőzés, az önmagunkra figyelés életet, életeket menthet. A Brightside összeszedte azt a 8 fontos jelzést, amelyet a szervezetünk küld felénk az esetleges szívinfarktus előtt már egy hónappal.   Természetesen ez nem azt jelenti, hogy percenként végig kell…

Kiderült az igazság – ez okozta Hadas Kriszta halálát

Szomorúan jelentjük, hogy 53 éves korában elhunyt Hadas Kriszta, az ország egyik legelismertebb és legkedveltebb televíziós személyisége.   A népszerű újságíró és műsorvezető csütörtök délután vásárlás közben lett rosszul, és információink szerint szívrohamot kapott. Az érkező mentők hosszan küzdöttek az…