Címke betegség

Szomorú hír jött Pásztor Erzsiről

Utolsó szinkronszerepére készül Pásztor Erzsi: bevallása szerint 86 évesen nem bírja már a tempót, ráadásul a hallása sem az igazi.   Hallókészülékkel nem akar dolgozni, így aztán a Csengetett, Mylord? Mrs. Liptonját és a Szupernagyi ikonikus magyar hangját nem hallhatják…

Rengeteg helyen be van tiltva, pedig mindenkinek kötelezővé tenném a fogyasztását 50 éves kor fölött

Ki ne akarná a fiatalos mozgását könnyen megőrizni, és az életét kitolni. A mák Közép-Ázsiából származik, de manapság inkább Európában eszik.   Szerencsére a mák központi helyet foglal el a magyar étkezési szokásokban, jóllehet kevesen tudnak annak gyógyhatásáról. Tele van…

5 ok, amiért soha többé nem rágod majd a körmöd

A felmérések szerint a gyerekek mintegy 30%-a rágja a körmét, és ez nagyon sokuknál megmarad felnőtt korukra is. A fiatalok 45%-a, a felnőttek pedig 10%-a rágja a körmét. Ha jól szétnézünk, egészen biztosan akad ismerőseink között legalább egy ember, aki…