Kezdőlap AKTUÁLIS Riasztás jött minden megyére a keddi napra – Órákon belül lecsap a...

Riasztás jött minden megyére a keddi napra – Órákon belül lecsap a vihar

Hirdetés

A délelőtt folyamán helyenként még előfordulhat egy-egy dörgés, villámlás a záporok mellett.

Hirdetés

Délután észak felől ismét megnövekszik a zivatarhajlam. Kezdetben főként a Dunántúl északi felén, a középső országrészben, majd a cellák terjedésével a déli, délkeleti területeken is megjelenhetnek zivatarok (legalacsonyabb valószínűséggel az északkeleti harmadban kell rájuk számítani).

A cellák az Észak-Dunántúlon esetleg rendszerré is szerveződhetnek. Késő estére fokozatosan stabilizálódik a légkör, legtovább a déli országrészben fordulhat elő zivatartevékenység.

A legerősebb cellákat viharos széllökés (~60-80 km/h), jégeső (<2 cm) és intenzív csapadékhullás (10-20 mm) is kísérheti.

Kedden napközben Sopron és a Fertő-tó térségében zivataroktól függetlenül is előfordulhat egy-egy viharos (~60-70 km/h) széllökés.

Pest megye
Jel Fok Esemény Leírás
Zivatar fokozat: 1 Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Baranya megye

Bács-Kiskun megye

Békés megye

Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Jel Fok Esemény Leírás
Zivatar fokozat: 1 Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Csongrád-Csanád megye
Jel Fok Esemény Leírás
Zivatar fokozat: 1 Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Fejér megye

Győr-Moson-Sopron megye
Jel Fok Esemény Leírás
Zivatar fokozat: 1 Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Hajdú-Bihar megye

Heves megye

Komárom-Esztergom megye
Jel Fok Esemény Leírás
Zivatar fokozat: 1 Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Nógrád megye

Somogy megye

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Jel Fok Esemény Leírás
Zivatar fokozat: 1 Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Jel Fok Esemény Leírás
Zivatar fokozat: 1 Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Tolna megye

Vas megye

Veszprém megye

Zala megye