Kezdőlap AKTUÁLIS Müller Cecília friss bejelentése, aminek nagyon sokan nem örülnek majd

Müller Cecília friss bejelentése, aminek nagyon sokan nem örülnek majd

Hirdetés

Közölte azt is, hogy a magyarországi megbetegedések 29 százalékát okozza a jelenlegi adatok szerint az omikron variáns.

 

Hirdetés

 

Többek között az omikron variánsának terjedéséről, a gyerekek oltásáról és az esetleg elmaradó influenzajárványról beszélt az országos tisztifőorvos.

Müller Cecília mindenkinek ajánlja a koronavírus elleni oltás harmadik dózisának felvételét. Mint mondta, a második oltás után három-négy hónappal bizonyítottan csökken a szervezet immunvédelme. Rendelkezésre állnak az oltakozásra az oltási akciónapok is akár oltóponton, akár háziorvosnál. Magyarországon továbbra is elérhető ötféle hatékony és biztonságos vakcina – tette hozzá sajtótájékoztatóján.




Sikeresnek nevezte az oltási akcióheteket és -napokat, hiszen több mint 300 ezren így kapták meg első oltásukat. “Azért biztosítjuk egyre szélesebb körben ezeket a lehetőségeket, hogy technikai, fizikai akadálya ne legyen az oltások felvételének” – fogalmazott.

Beszélt arról is, hogy a magyarországi koronavírus-megbetegedések 29 százalékát az omikron variáns okozza, a vírus ezen mutációja egyre jobban terjed. Az omikron általában enyhébb tüneteket okoz, de sokkal fertőzőképesebb, akár háromnaponta is duplázódhat a fertőzöttek száma. Hangoztatta ugyanakkor: az, hogy ez a variáns nem okoz komoly tünetet, általánosságban igaz, de egyénekre soha nem lehet igaz. Hogy ki milyen súlyosan betegszik meg, az függ az egészségi állapottól és az oltottsági foktól.

Továbbra is fontos a higiénés szabályok betartása, de a specifikus védelmet elsősorban a védőoltások biztosítják.

Müller Cecília bejelentette: bővítik az 5-11 éves gyerekek oltásának lehetőségét, mert hétfőn beteltek a foglalható helyek. Ezért lehetővé teszik a gyerekek számára szombati napokon az időpontfoglalással történő oltakozást.


Még nem nagyon aktív az influenzavírus

A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint alacsony az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma. Eddig három mintában mutatták ki az influenza A vírust – számolt be róla a szakember.

Ebben a szezonban egyelőre alacsony az influenzaaktivitás, azonban megítélni most még nem lehet, merre változik a megbetegedésszám.


Vélelmezhető, hogy idén sem lesz járvány. Ugyanakkor az influenzafertőzés csúcsa a január végi, február eleji időszakra esik

– jegyezte meg. Az influenza elleni védőoltást is mindenkinek ajánlja Müller Cecília.

Jelezte, az idei szezonban rendelkezésre álló felnőtteknek szánt 1,3 millió adag, térítésmentes vakcina fele, a gyermekeknek adható vakcinamennyiség 60 százaléka fogyott el.

Hirdetés