Kezdőlap AKTUÁLIS Most kaptuk a hírt Bodrogi Gyuláról

Most kaptuk a hírt Bodrogi Gyuláról

Hirdetés

Május végén mi is hírt adtunk arról, hogy Bodrogi Gyulát kórházba szállították, és az intenzív osztályon kezelték. Azóta a színművész otthonában lábadozik, most pedig friss hírek érkeztek állapotáról.

 

Hirdetés

Május végén mentő vitte Bodrogi Gyulát kórházba: a színész intenzív osztályra került. Súlyos légszomjjal küzdött, a felesége Merkely Bélát hívta fel, aki szó szerint megmentette az életét.

Bodrogi azóta már otthon van, és napról napra egyre erősebb. Június 17-én Haumann Péter temetésén is megjelent, és személyesen búcsúzott kollégájától.



A színészóriás a napokban adott interjút a Borsnak, és többek között arról is beszélt, mikor szeretne újra színpadra állni.

„Egy színész számára a közönsége a legfontosabb, nagyon hálás vagyok a rengeteg érdeklődő és féltő telefonért.



Szeretném elmondani, hogy nagyon jól érzem magam, napról napra javul az állapotom” – mondta, majd a terveiről is beszélt:

 „A nyarat még pihenéssel töltöm, hogy a következő évadban újult erővel térhessek vissza a színpadra.”  

 

Hirdetés