Kezdőlap AKTUÁLIS MOST ÉRKEZETT!!! Kásler Miklós drámai utasítást küldött a kórházak intenzív osztályainak

MOST ÉRKEZETT!!! Kásler Miklós drámai utasítást küldött a kórházak intenzív osztályainak

Hirdetés

Pénteken megkapták a hazai egészségügyi intézmények az ellátórendszer működésére vonatkozó legújabb miniszteri utasítást, amely hétfőtől lép életbe.

Egy szakorvosra 20 covid-beteg jut majd a kórházakban, és az ápolókra is nagyobb teher hárul. Fontos, hogy ezek minimumfeltételek, tehát legalább egy orvos, egy szakorvos és öt ápoló kell jusson a 20 betegre intenzív osztályon, veszélyhelyzetben.
Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter levélben küldte el tegnap a friss utasításokat a hazai kórházakban, melynek céljai, hogy lassítsák az ellátórendszer telítődését. A Népszava cikke szerint az utasítás többek között:


  • a háziorvosokra bízza az enyhe és mérsékelt tünetes fertőzöttek ellátását, ezekkel a betegekkel ajánlott naponta konzultálniuk a háziorvosoknak, kivéve a hétvégét, amikor az orvos maga dönthet arról, hogy szükséges-e érdeklődnie a beteg állapota felől.
  • változatlanul kötelezővé teszi valamennyi intézményben és minden orvos-beteg találkozáskor, hogy a gyógyító felajánlja a védőoltást a páciensének.
  • előírja, hogy a kórházakba kerülő Covid gyanúsak esetében csak akkor végeznek PCR-tesztet a betegség igazolására, ha a gyorsteszt náluk negatív eredményt mutatott, a többieknél a gyorsteszt pozitív eredménye is elegendő a diagnózis felállításhoz.
  • az intenzív részlegeken „veszélyhelyzetben, átlagosan húsz ágyas ellátóegység esetén, az osztálynak a folyamatos ellátás biztosításához, műszakonként legalább egy szakorvos, egy orvos és öt ápoló jelenléte szükséges.




Az utóbbi utasítás azért is érdekes, mert a harmadik hullám során megfogalmazott szakmai normák szerint még az volt a vélekedés, hogy egy orvos egyszerre legfeljebb négy beteget képes megfelelően ellátni intenzív osztályon.

Hirdetés

Egy beteg mellett pedig legalább egy szakápolónak kell lennie, de például a páciens mozgatásához már négy ápolóra is szükség lehet.

Falus Ferenc egykori tiszti főorvos a lapnak ezeket most is megerősítette, mondván az intenzív osztályon műszakonként és ágyanként kell egy nővér és már az is nehéz helyzetet teremt, ha egy nővérre két beteg jut, de minden további ellátandó páciens nagy valószínűséggel növeli a lélegeztetett betegek halálozási kockázatát.



Kásler Miklós pénteki utasítása jogi formát annak a kapacitás-átcsoportosításnak, mely szerint az intézmények ágyainak húsz százalékát kell felszabadítani úgy, hogy abból minden tizedik lélegeztetésre, illetve intenzív ellátásra is alkalmas legyen.

Ezzel összesen mintegy 12 ezer kórházi ágyat és csaknem 1300 intenzív ágyat állítanak készenlétbe a járvány jelenlegi szakaszában várhatóan megbetegedettek ellátására.



Hirdetés