Kezdőlap AKTUÁLIS Most érkezett a szomorú hír – Elhunyt az ismert magyar színművész

Most érkezett a szomorú hír – Elhunyt az ismert magyar színművész

Hirdetés

Balázsovits Lajos, Balázs Béla-díjas magyar színművész, színházi rendező és színi igazgató, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, hetvenhatodik életévében elhunyt – számolt be róla az Index.

 

Hirdetés

1946-ban született Nagykanizsán, majd 1965-ben került be a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1969-ben diplomázott.

Főiskolai évei alatt több szerepet játszott a Madách Színház előadásaiban, majd a diplomázás után a színház társulatához csatlakozott.

Később a Vígszínház, majd a Mafilm társulatának tagjaként dolgozott 1974-től 1979-ig, majd 1982-től 1990-ig ismét a Madách Színház művésze volt.

Tavaly, június 22-én választották a Nemzet Színészévé, az elhunyt Haumann Péter utódjaként.

1991-ben csatlakozott a Nemzeti Színházhoz, 1992-től 2012-ig pedig a budapesti Játékszínt igazgatta. Balázsovits Lajos 1982-ben Balázs Béla-díjat kapott, 1987-ben Érdemes Művésznek választották, 2015 óta pedig Örökös Tag a Halhatatlanok Társulatában. 2020-ban Nagykanizsa polgármestere a város díszpolgárává választotta.

Hirdetés

Kövess minket a Google Hírek-ben is!