Kezdőlap AKTUÁLIS Megszólalt Rusvai Miklós a deltakron vírus-mutánsról

Megszólalt Rusvai Miklós a deltakron vírus-mutánsról

Hirdetés

A koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a napokban itthon is megnőtt egyes településeken, és egyre több országban azonosítják a vírus új mutációját, a deltakront. Rusvai Miklós elárulta, mit kell tudni erről a változatról.

 

Hirdetés

 

“Ciprusról jött a hír először idén januárban, hogy megjelent ott a deltakron, de ezt hitelt érdemlően akkor nem lehetett bebizonyítani, hogy valóban egy rekombináns vírus volt-e vagy csak egy laboratóriumi hiba, most viszont már Európában és más országokban is megjelent. 

A deltakron úgynevezett rekombináció eredményeként jön létre, a delta és az omikron közös tulajdonságait hordozza.

Ilyen rekombináció általában akkor keletkezik, ha két különböző mutáns egyidejűleg fertőz meg valakit és ugyanabban az egy sejtben szaporodik.



Ebben az esetben egymás között genetikai információt tudnak kicserélni, ezt hívjuk rekombinációnak. Ennek eredményeképpen létrejön a hibrid, ami mind a két szülővírustól örököl tulajdonságokat és egyikkel sem egyezik meg teljesen.

Azt, hogy a deltakron milyen tulajdonságaiban változott a ‘szülőkhöz’ képest, még nem tudjuk megmondani, mert nem volt még annyi esetszám, hogy megbízhatóan következtetni lehetne az esetleges tulajdonságváltozásokra” – mondta a szakember a Ripostnak.

“Nem volt elég esetszám, hogy kiderült volna, a deltakron veszélyesebb-e, mint a korábbi variánsok. 



Attól függ, hogy milyen tulajdonságokat örökölt a deltától és az omikrontól.

Ha például a kórokozó képességet a deltától, a szaporodóképességet az omikrontól, akkor az egy veszélyes formáció, hiszen a delta nagyobb kórokozó képességgel rendelkezik, az omikron pedig gyorsabban terjed.

De ha például a kórokozó képességet az omikrontól, a deltától pedig a szaporodóképességet örökölte, akkor nincs baj, számunkra ez nem veszélyes rekombináció” – tette hozzá.


Hirdetés