Kezdőlap AKTUÁLIS Kulcsár Edina először adott interjút azóta, hogy elhagyta a férjét és összejött...

Kulcsár Edina először adott interjút azóta, hogy elhagyta a férjét és összejött G.w.M-mel – videó

Hirdetés

Először reagált hosszabban is az őket ért vádakra Kulcsár Edina azóta, hogy bejelentette, összejött a rapper G.w.M-mel.

 

Hirdetés

„Az elmúlt pár nap nekem olyan, mintha két év telt volna el. Olyan sok impulzus ért napi szinten… Nem is napi, óráról-órára egyébként” – mondta a modell az RTL Klub Fókusz című műsorának adott interjújában. Edina ugyan sejtette, hogy nagy vihart kavar majd a bejelentése, de álmában sem gondolta, hogy ekkorát.

Egyre jobban hergelik bele magukat az újságírók, a kommentelők, hogy ez így volt, úgy volt. Kezd nagyon rossz irányt venni

– folytatta, majd hozzátette: szerinte olyan dolgok jelennek meg róla, amelyek nem feltétlenül igazak.

„Sőt, nem, hogy nem feltétlenül igaz, hanem olyan sok hazugságot olvasok, hogy az eszem megáll egyébként” – mesélte Kulcsár Edina, aki az elmúlt időszakban nehezen tud a munkára koncentrálni, mivel folyamatosan csöng a telefonja, miközben éppen első saját dalához készítenek videóklipet.

„Nehéz erről beszélni, főleg az idő rövidsége miatt” – kezdett bele a modell, aki elismerte, hogy

Ha a körülményeket figyelembe vesszük, márpedig nem tudunk mellette elmenni, akkor tud ez furcsán is kinézni. De azt gondolom, hogy ezt meg kell tudni érteni

– vallotta be Edina, aki szerint sok mindent nem mondtak még el, de szüksége van egy kis időre, hogy lecsillapodjanak a kedélyek. Annyit azért hozzátett, hogy hamarosan kiállnak a állni a nyilvánosság elé G.w.M-mel, mert minél több idő telik el, annál furcsább irányt vesznek az események.


Az egykori szépségkirálynő és új párja egyáltalán nem akarták még világgá kürtölni a kapcsolatukat, annak ellenére, hogy arról először ők adtak hírt. Kulcsár Edina a Fókusznak azt is elmondta, miért.

– Valahol megkönnyebbülés is, hogy kiadtam magamból, és azt mondtam, hogy oké, tessék, ez történt, mert egyébként az újságírók nem nagyon adtak nekem esélyt és időt sem arra, hogy én ezt az egészet húzzam és szépen tálaljam. Tehát bele voltam konkrétan kényszerítve – mesélte a Fókusznak. Azt is mondta, mérges, mert „ott van a másik két ember, a másik oldal, és borzasztó lehet”.

Én a tiszteletet meg szerettem volna adni, hogy ők is emberszámba legyenek kezelve, és akkor mindenféle vicces mémek és társai keringenek. Amin persze, lehet mosolyogni, meg az egész országnak vicc tárgya, de azért mégiscsak négy ember érzéseiről van szó, úgy, hogy ott van 2-2 gyermek


– mondta Kulcsár Edina, aki azzal védekezik, hogy most az emberek csak részinformációk alapján ítélkeznek, pedig fogalmuk sincs arról, mi zajlott náluk Csutival a négy fal között. De azt mondja, az első dalából kiderül majd, mit érzett az elmúlt egy-másfél évben. Annyit elárult, hogy nem lesz vidám szám, de úgy érzi, kiderül majd belőle, milyen volt a lelkivilága az utóbbi időkben.

A dal egy kapcsolat végéről szól, arról, hogy a szerelem elmúlt, így ideje továbblépni. A szövegét G.w.M, vagyis Edina új szerelme írta.

Az a durva benne, hogy akkor még munkakapcsolatban voltunk, és amikor ezt így megírta, hát én így mondtam, hogy ezt hogy? Hogy tudta pontosan ugyanazokat leírni, amiket én akkor éreztem. És nyilván azért, mert ő is ugyanezeket érezte. Nagyon sorsszerű is egyben ez a szám nekem érzésben

– mesélte a modell. A mostani zeneszám mellett készült egy másik dal is, egy közös produkció, amit együtt adnak majd elő.

Kulcsár Edina most arról is beszélt, hogy szeretné gyökeresen megváltoztatni az életét, és bár a gyermekei továbbra is az első helyen lesznek, örülne, ha beleférne egy zenei karrier is a sűrű mindennapjaiba.


A Kulcsár Edinával készült interjút hosszabban is megnézheti az alábbi videóban:

 

Hirdetés