Kezdőlap AKTUÁLIS Jaj! Megműtötték a magyar énekesnőt

Jaj! Megműtötték a magyar énekesnőt

Hirdetés

Erős fájdalmai miatt elkerülhetetlen volt az operáció.

 

Hirdetés

Lola nemcsak erős szemfájdalmától szabadult meg, hanem végre a rajongóit is láthatja a színpadról – írja a Bors.

Új világ nyílt meg Lola számára. Ezelőtt sosem lépett fel szemüvegben, arra hivatkozva viszont nem mondhatott le fellépést, hogy fáj a szeme, így volt rá példa, hogy kontaktlencse nélkül vagy egyetlen kontaktlencsével énekelte végig a koncertet, ami azért volt nehéz, mert alig látott, és az egyensúlyközpontja teljesen megváltozott.

„Most nemcsak azt látom, hogy az első sorban mit csinálnak, hanem azt is, ha a huszadik sorban mosolyog valaki. Öröm látni, hogy jól érzik magukat az emberek. Idén először magabiztosan állok eléjük, mert pontosan látom, hogy mi van körülöttem” – kezdte a Borsnak az énekesnő, aki nagyon boldog, hogy végre mindent tisztán láthat.

Azt is elárulta, hogy a műtét után az orvosok nyugtatót akartak adni neki, mert azt hitték, hogy a stressz miatt sír.

Hirdetés