Kezdőlap AKTUÁLIS Gázhiány – Rendkívüli bejelentést tett Szijjártó Péter

Gázhiány – Rendkívüli bejelentést tett Szijjártó Péter

Hirdetés

Magyarország földgázellátása továbbra is biztos lábakon áll, a szállítások a szerződések szerint, megfelelő mennyiségben, mindenfajta fennakadás vagy zavar nélkül zajlanak – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.

A tárcavezető rámutatott, hogy jelenleg rendkívül komoly feszültségek vannak a nemzetközi politikai életben, amelyeknek egy részét pedig az energiaellátással kapcsolatos kérdések generálják.



– Sajnos, az elmúlt időszakban a válságok kísérője lett az a bizonytalanság, amely egyes országok, sőt, térségek energiaellátásának biztonságával kapcsolatos – fogalmazott.

Hirdetés

Az Európába irányuló irányuló orosz földgázszállítások az elmúlt napokban több ütemben is csökkentek több ország irányába.

Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban azt mondta: „Szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy Magyarországot ezek a mennyiségcsökkentések nem érintik. Magyarországra az Oroszországból importált földgáz mindenfajta fennakadás nélkül, menetrend és a megkötött szerződések szerint érkezik”.



Időben lépett a kormány
Aláhúzta, hogy Magyarország ellátásának legnagyobb része Ausztrián és Szerbián keresztül érkezik: előbbi ország felől napi 12-14 millió köbméter, utóbbi felől napi 10-16 millió köbméter. Emellett folyamatos a beszállítás Szlovákia és Horvátország irányából is.

– Jól tettük, hogy tavaly ősszel hosszú távú gázvásárlási megállapodást kötöttünk a Gazprommal. Ha ezt nem tettük volna, az elmúlt hónapokban is nagy bajban lettünk volna, sőt, most is nagy bajban lennénk – jelentette ki a miniszter.

Ezt követően arra is kitért, hogy „helyes volt magunkat összekötni a szomszédok földgázellátási rendszereivel, hiszen így gyakorlatilag mind a négy égtáj irányából folyamatosan a rendelkezésünkre állnak a szállítási útvonalak”.




Hirdetés

Kövess minket a Google Hírek-ben is!