Kezdőlap AKTUÁLIS Ez az igazság – így halt meg Babicsek Bernát

Ez az igazság – így halt meg Babicsek Bernát

Hirdetés

Babicsek Bernát tragikus halála az egész országot megrázta, a fiatal színészt ugyanis sokan ismerték ha más nem, a képernyőről biztosan.

 

Hirdetés

 

A Borsnak  a színész édesanyja nyilatkozott, ahol azt mondta: „Még süteményt is sütöttem, hogy megünnepeljük az előadást. Mivel a fiam utána ivott egy pohár bort, mi vittük haza. Már nagyon fáradt volt és mondta, hogy szilveszterkor nem is megy sehova, inkább otthon marad és pihen. Akkor láttuk őt utoljára élve”

A színész halálát feltehetően a tűzhelyre felhelyezett és ott felejtett olajos serpenyő okozhatta, mint kiderült, a színész főzni kezdett, majd elaludt. A kigyulladt olaj pedig olyan gőzöket szabadíthatott fel, amelyek elvonták az oxigént. – olvasható a BudaPestkörnyeke.hu.- n

A család számára egyre aggasztóbb volt, hogy fiuk nem veszi fel a telefont újévkor, amikor többször is hívták, hogy köszöntsék újévi köszöntővel. Ekkor azonnal a színész házához mentek, érezték hogy baj van.

„Elkezdtünk kopogni és próbáltunk benyitni a házba, de zárva volt minden. Hirtelen rossz érzés fogott el és a férjem betörte a teraszablakot. Azonnal az emeletre ment én lent kerestem a fiam, de nem volt sehol” – mondta a gyászoló édesanya.

Ekkor látták, hogy a tűzhely körül fekete füst található, a konyha sarkában a konyhaasztal mögött pedig meglátták a földön holtan fekvő gyermeküket.

Elmondásuk szerint Bernáton nem volt égési sérülés, a teste meg volt meredve, az egész feje tiszta korom volt.

„Már teljesen meg volt merevedve. Nem volt rajta égési sérülés, csak tiszta korom volt az egész kis feje, ahogy ott feküdt. Életem végéig kísérteni fog a pillanat”.

A tűzoltók és a szülők szerint Babicsek Bernát miután észrevette a tüzet megpróbálhatott menekülni, de a kevés oxigén hiány miatt esélye sem volt. A család összetört, életük végéig nem felejtik el a pillanatot amikor megtalálták halott gyermeküket.

Hirdetés