Buddha egyik tanítványa egyszer egy igen fontos kéréssel fordult a mesterhez. “A ruhám nem elég jó már ahhoz, hogy viselni tudjam, adnál kérlek valami jobbat?”-mondta.
Buddha ránézett a tanítványára, és látta, hogy a ruhája valóban alkalmatlan már, hiszen teljesen szét van szakadva, és darabokban lóg le róla. Elment, és készíttetett új ruhát a tanítványa számára, azonban miután átadta neki, arra gondolt, hogy megragadja a lehetőséget, hogy egy értékes tanításban részesítse a fiatalt.
Kicsit később elment hozzá, hogy beszéljen vele.
Buddha: Megfelelő az új viseleted, kényelmes? Van szükséged még valami másra is?
Tanítvány: Köszönöm mester, nem kell más, nagyon jól érzem magam az új ruhámban, igazán hálás vagyok.
Buddha: Most, hogy új ruhád van, mit csinálsz a régiekkel?
Tanítvány: Feltettem az ablakomra, függönynek használom.
Buddha: És a régi függönyökkel?
Tanítvány: Feldaraboltam őket, és mosogatni használom.
Buddha: És a régi mosogat?
Tanítvány: A padlót mosom velük.
Buddha: És a régi felmosó?
Tanítvány: Feszabdaltam, és a lámpába használom kanócként.
Buddha nagyon boldog volt, amikor a feleleteket hallotta, örült, hogy a tanítványa rájött, a világon semmi sem haszontalan.
A világon mindent fel tudunk hasznosítani, amit csak akarunk, de csak akkor, ha igazán akarjuk!
Ha takarékosabbak vagyunk, és energiát fordítunk az újrahasznosításra, akkor hosszabb ideig meg tudjuk őrizni a Földet unokáink számára. Adjuk tovább ismereteinket, és vigyázzunk a környezetünkre! A Föld a legnagyobb örökségünk, amit épségben tovább kell adnunk!
