Kezdőlap AKTUÁLIS Borzalmas hírrel indul a reggel – Elhunyt a színészlegenda, halálának okát nem...

Borzalmas hírrel indul a reggel – Elhunyt a színészlegenda, halálának okát nem közölték

Hirdetés

74 éves korában szerdán, Párizsban elhunyt André Wilms francia színész, Aki Kaurismäki finn rendező filmjeinek sztárja.

A színész 1988-ban Étienne Chatiliez Az élet egy hosszú, nyugodt folyó című filmjében aratta első nagy sikerét.

Hirdetés

A közönség később a finn rendező, Aki Kaurismäki számos alkotásában láthatta, köztük a Bohémélet, a Leningrád cowboys menni Amerika, a Juha és a 2011-ben bemutatott Kikötői történet című produkcióban.



A Kikötői történetben Wilms egy Le Havre-ban élő cipőpucolót játszott, aki felkarol egy fiatal, iratok nélküli afrikait.

A filmet 2011-ben Louis Delluc-díjjal jutalmazták, amelyet a filmművészet Goncourt-jaként tartanak számon.

André Wilms 1947-ben született Strasbourgban, ahol kőművesnek tanult, majd szülővárosából Toulouse-ba költözött. Egy színházban lett gépész, de színész akart lenni, ezért statisztaszerepeket vállalt.

Mint később felidézte, folyton nácikat játszattak vele, mert jól beszélt németül. A némettudás később Párizsban is hasznára vált, mert 1982-ben szerepet kapott Klaus-Michael Grüber Faust című tévéfilmjében.



1992-ben Aki Kaurismäki Bohémélet című vígjátékának mellékszereplőjeként Európai Filmdíjat kapott.

Wilms utolsó alakítását Patrice Leconte Maigret című filmjében február végétől láthatják a francia nézők – írja az MTI.

Hirdetés