Kezdőlap AKTUÁLIS Bombanővé fogyott Horváth Gréta – Ha meglátod a legfrissebb fotóját, nem hiszel...

Bombanővé fogyott Horváth Gréta – Ha meglátod a legfrissebb fotóját, nem hiszel majd a szemednek!

Hirdetés

Az influenszer saját maga sincs teljesen tisztában azzal, mekkora súlytól szabadult meg, május végéig ugyanis nem hajlandó mérlegre állni.

 

Hirdetés

 

Abban azonban biztos, hogy legalább tíz kiló már biztosan lement, amely egyrészt egy nemrég megkapott, elsőre ijesztőnek tűnő orvosi diagnózisnak köszönhető, másrészt a stressznek, amelyet a szakítása okozott.

Horváth Gréta élete az év elején ugyanis egyik napról a másikra megváltozott, amikor a férje, Meggyes Dávid két év házasság és több mint négy év kapcsolat után elhagyta.

Gréta erős nő, ám a szakítás rajta is nyomot hagyhatott, de amikor az Ázsia Expressz­ 2. győztesét kérdeztük, mi az oka a látványos fogyásnak, más magyarázatot is adott: nemrég kiderült, hogy cukorbeteg.

– Bármilyen diétát alkalmaztam, csak gyarapodott a súlyom, nagyon durván vizesedtem, reggel hányingerem volt, szédültem, rendszeresen rosszul voltam az étkezések után.

Végül nem bírtam tovább, elmentem orvoshoz, majd egy endokrinológusnál kötöttem ki. 

Ő megállapította, hogy inzulinrezisztens vagyok, ami igazából egy cukorbetegség. Persze, azért a stressz is közrejátszik, nem tagadom – árulta el Horváth Gréta, akinek a diagnózis után teljesen meg kellett változtatnia az életét.



– Tényleg minden falatra figyelnem kell, számolnom kell grammra, mennyit eszem. Elhagytam a szénhidrátot, a cukrot, de érdekes módon zsírt ehetek, és természetesen sok zöldséget – sorolta a kisgyermekes édesanya, aki egy meglepő célt tűzött ki maga elé.

– Idén leszek 31 éves, ezért úgy döntöttem, a tíz évvel ezelőtti önmagamhoz szeretnék visszatérni. 

Úgy szeretnék kinézni, mint 21 évesen, amikor még előttem volt az élet – jelentette ki határozottan Gréta, aki előtt ugyan nem csak fizikailag, de lelkileg is nagy út áll még, hogy teljesen túltegye magát a magánéleti kudarcán, s akinek a kisfia miatt erősnek kell maradnia.


 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Horváth Gréta (@horvath_greta_official) által megosztott bejegyzés

Hirdetés