Kezdőlap ÉRDEKESSÉGEK A NASA legújabb felvétele nem sok jót tartogat nekünk

A NASA legújabb felvétele nem sok jót tartogat nekünk

Hirdetés

Ezen a nyáron számos olyan forró hőhullám volt, melyet a saját bőrünkön is tapasztalhattunk. Ez az óriási felmelegedés nem csak az emberi szervezetnek, de az óceánoknak, és a gleccsereknek sem tesz jó.

1982-2016 között a tengeri hőhullámok száma duplájára növekedett, és az előrejelzések szerint a bolygó felmelegedésével csak egyre intenzívebbek lesznek ezután.

Hirdetés

Ez pedig egyáltalán nem tesz jót, sőt, óriási romboló hatása van az óceánokban levő hínárerdőkre, halakra, korallzátonyokra, és tengeri élőlényekre nézve.

A globális felmelegedés következtében ez a folyamat pedig csak egyre gyorsulhat. Az Északi-sarkvidék egyik masszív, közel 4 méteres jégtakarója már kezdett darabokra törni.

A műholdfelvételek, és az ügynökségek jelentései alapján az is kiderült, hogy a kanadai Kluane Nemzeti Parkban található Lowell-gleccser télen összegyűlt hómennyisége teljesen elolvadt, mocsaras tóvá változott, majd két héten belül el is párolgott.

Mauri Pelto szerint egyedülálló természeti esettel találkoztak az idén nyáron: eddig ilyen nem volt, hogy a gleccserekből ilyen hamar keletkezzen tó, és alig két hét alatt el is olvadjon-foglalta össze a gleccserekre szakosodott tudós.

Ehhez pedig nagyban hozzájárult az is, hogy a hőmérséklet 17 fokkal volt melegebb az eddig megszokottnál.

Hirdetés