Európa gyakran a munka–magánélet egyensúly mintaterületeként szerepel a nemzetközi összehasonlításokban. Hosszabb szabadságok, több munkaszüneti nap, erősebb munkavállalói jogok – ez a kép él sokak fejében. A részletekbe nézve viszont meglepő különbségek rajzolódnak ki: országonként drasztikusan eltér, mennyi fizetett pihenő jár évente – írja a Pénzcentrum.
A 2025-ös adatok szerint Európában a minimális fizetett szabadság és a munkaszüneti napok együtt átlagosan évi 33 napot tesznek ki. Ez már önmagában jelentős szám globális összevetésben – de a kontinensen belül a szórás hatalmas.
Több mint 40 nap? Igen, létezik
Vannak országok, ahol a munkavállalók éves szinten több mint 40 nap fizetett pihenőhöz jutnak, ha a szabadságot és a hivatalos ünnepnapokat együtt nézzük.
A rangsor élén Andorra áll 45 nappal, amelyben 31 nap szabadság és 14 munkaszüneti nap szerepel. Szintén a „40 nap feletti klubba” tartozik többek között Franciaország, Luxemburg, Málta és Oroszország is.
Ezekben az országokban a pihenés intézményesen beépült a munkarendbe: nem különleges kiváltság, hanem a rendszer része. A hosszabb nyári leállások, az augusztusi „fél ország szabadságon” jelenség, vagy a több részletben kiadott hosszabb pihenők itt nem kivételnek számítanak.
A kontinens átlaga: 33 nap
Az európai átlag 33 nap, és sok ország ennek közelében mozog. Ide sorolható Csehország, Magyarország, Horvátország, Szlovénia és Fehéroroszország is, ahol a fizetett szabadság és a munkaszüneti napok együtt nagyjából 32–34 napot tesznek ki évente.
Ezekben az államokban a rendszer kiegyensúlyozottnak mondható: nem extrém magas a pihenőidő, de nem is kirívóan alacsony. A munkavállalók többsége több hét szabadságot tervezhet, ugyanakkor a munkaerőpiac működése szempontjából a munkáltatók is kezelhető keretek között maradnak.
A skála másik vége: alig pár nap
Meglepő, de Európán belül is találunk olyan helyeket, ahol a fizetett pihenőidő jóval az átlag alatt marad. A lista végén San Marino áll, ahol mindössze 10 nap fizetett szabadság jár. Jersey, Moldova és Montenegró szintén a sereghajtók közé tartoznak.
Itt a munkavállalók sokkal kisebb mozgástérrel rendelkeznek a hosszabb pihenések terén, ami a mindennapi életminőségre és a kiégés kockázatára is hatással lehet. A különbség tehát nem csupán statisztikai érdekesség, hanem valós élethelyzeteket tükröz.
Középmezőny: a „klasszikus nyugat-európai” modell
Olyan országok, mint Németország, Belgium vagy Írország a középmezőnyben helyezkednek el, körülbelül 30 nap fizetett szabadsággal. Ezek az államok erős gazdaságuk mellett is fenntartják a pihenőidő intézményét, de nem mennek el a legbőkezűbb modellek irányába.
Ez a sáv sokak szerint az „arany középút”: elegendő idő a regenerálódásra, miközben a termelékenység és a folyamatos működés is biztosítható.
És mi a helyzet Magyarországon?
Magyarországon a szabadság mértékét a Munka Törvénykönyve határozza meg. Az alapszabadság minden munkavállalót egységesen megillet: évente 20 munkanap jár, függetlenül az életkortól, a munkakörtől vagy attól, hogy valaki rész- vagy teljes munkaidőben dolgozik.
Az alapszabadságon felül azonban többféle pótszabadság is járhat. Az egyik legfontosabb az életkorhoz kötődő pótszabadság, amely az évek előrehaladtával fokozatosan növeli a szabadságnapok számát. Így egy idősebb munkavállaló jelentősen több pihenőnapra lehet jogosult, mint egy pályakezdő.
Külön szabály vonatkozik a fiatalokra is: a 18 év alatti munkavállalók évente plusz 5 nap pótszabadságot kapnak.
A gyermekesek és a szülők plusz napjai
A családos munkavállalók további kedvezményekre jogosultak. A 16 év alatti gyermekek után járó pótszabadság mindkét szülőt megilleti, ami sok családnál kulcsfontosságú a nyári szünetek vagy betegségek idején.
Az apákat külön apasági szabadság is megilleti: a gyermek születése után 10 nap szabadságot vehetnek igénybe. Emellett a gyermek hároméves koráig összesen 44 munkanap szülői szabadság jár, ha a munkaviszony legalább egy éve fennáll.
Mit mutatnak ezek a különbségek?
A számok mögött eltérő társadalmi és gazdasági filozófiák húzódnak. Ahol több a szabadság, ott erősebben jelenik meg az a szemlélet, hogy a pihenés nem luxus, hanem a hosszú távú egészség és termelékenység alapja. Más országok inkább a folyamatos munkavégzést és a rövidebb kieséseket helyezik előtérbe.
A 2025-ös adatok egyértelműen mutatják: Európa egységesnek tűnik kívülről, de a munkavállalói jogok terén hatalmas belső különbségeket rejt. Hogy kinek melyik modell kedvezőbb, az gyakran attól függ, élethelyzetben, családi körülmények között és munkakörben dolgozik.
