Kezdőlap EZOTÉRIA 4 jel, ami arra utal, hogy nem először vagyunk jelen ezen a...

4 jel, ami arra utal, hogy nem először vagyunk jelen ezen a bolygón!

Hirdetés

A reinkarnációban hívők szerint a halál pillanatában a testet elhagyó lélek egy másik testbe száll bele. Vannak, akik azért születnek újra, mert a karmájukat le kell zárniuk, a hibáikat ki kell javítaniuk, mert különben nem lesznek képesek fejlődni a következő életükben. Most következzen 7 olyan jel, ami arra utal, hogy nem először vagyunk ezen a bolygón.

1. Jó emberismerők vagyunk

Ha már kiskortól kezdve, első ránézésre megtudtuk mondani, hogy valaki milyen ember, akkor ez annak a jele, hogy már korábban éltünk ezen a földön, és számtalan tapasztalat, tudás, emberismeret halmozódott fel, ami a jelenleg is életünkben is megmutatkozik. Ebből adódóan nehezen vagyunk befolyásolhatók, kitartunk a véleményünk mellett.

Hirdetés

2. Szeretjük az egyedüllétet

Ez is annak a jele, hogy a lelkünk már járt ezen a földön, így előszeretettel figyeljük a csillagokat, az erdő fáit, mintsem hogy egy bevásárlóközpontban rengeteg emberrel együtt tologassuk a kosarunkat.

3. Ha úgy érezzük, hogy nem találjuk a helyünket a világban

Ha nem érezzük magunkat jól az emberek között, ha remegünk attól, hogy a közönség előtt kell pár szót szólnunk, akkor ez arra utal, hogy ismerjük a világ működését, az emberek gondolatait, így haszontalannak gondoljuk azt, hogy tovább foglalkozzunk ezekkel az érzésekkel, történésekkel, rezdülésekkel.

4. A lelkünk egy magasabb fejlődési szinten van

Ha az emberek gyakran kérnek tanácsot tőlünk, mert úgy érzik, hogy bölcsebbek, tapasztaltabbak, okosabbak vagyunk, mint a legtöbb ember, akkor ez arra utal, hogy a lelkünk olyan tudás birtokában van, amit az előző életben gyűjtött magának, és a mostani életben kamatoztatja.

Hirdetés